2010. május 10., hétfő

A magyar ház mágikus titka


Eredeti melléklet letöltése

    A magyar ház mágikus titka, a magyar feng shui ,művészien megfogalmazott útmutatás a mindennapi életben, a magyar emberek számára. Bodnár Erika jóvoltából előtűnik a múlt, a sok elfelejtett hagyomány és bölcsesség, mely nemzetünket erősítette és megtartotta annyi évszázadon keresztül!
    Bodnár Erika, alias Színia honlapja: www.szinia.hu. Látogassátok meg, csodálatos világ tárul elétek. Ne felejtsetek el „betérni” a virtuális kápolnába is és ott elmondani egy imát hazánkért, nemzetünkért.
    Remélem sokak örömére szolgál ez a könyv ismertetése, melyből részleteket kívánok idézni. Jó olvasást, Nektek: 
    Az idő, tér és ember 
    Az IDŐ, A TÉR, ÉS TE MAGAD, mindig egy egyedi kombinációt alkottok. Ezekben a kombinációkban vagy jól,vagy rosszul érzed magad.
    Az idő számunkra nem változtatható, a teret, és saját magunkat viszont tudjuk változtatni: Például azzal, hogy kiválasztjuk a helyet ahol élünk, és úgy alakítjuk a rendelkezésünkre álló teret, hogy jól érezzük magunkat benne.
    Az igazán nagy tévedés, amikor „véglegesen” tervezünk, mert a világban minden változik. A földsugárzás”vonalai”, a mágneses vonalak, a természeti környezet, a mesterséges környezet, és sorolhatnám a végtelenségig.
    Biztosan észrevetted, hogy időnként kezdjük magunkat kényelmetlenül érezni a lakásunkban, valami újra vágyunk. Ilyenkor következik az átrendezés,a felújítás,vagy éppen a költözés. Ösztönösen érezzük ugyanis, ha valamelyik tényező (tér,idő, ember) megváltozik, és a változtatással vissza akarjuk állítani a harmóniát.
    Biztosan láttad már a kutyákat, vagy a macskákat, hogyan választják ki a helyet, ahol lefekszenek. Komoly szertartás előzi meg, míg hajlandóak végül lefeküdni. A csecsemők, kis gyermekek még használják az ösztöneiket, forognak, beállnak a számukra legjobb irányba, ha az ágyukat nem is tudják odébb rakni. ( Amikor kisgyermeked mindig a kiságy egyik sarkában kucorogva ébred,tedd meg neki azt  a szívességet, hogy átrakod az ágyat máshova, mert nem tud szólni neked, de ezt jelzi! ) 
    A felnőtt ember ezzel szemben mit tesz? Megnézi hova fér be a franciaágy, és lefekszik. Sem a helyet, sem az irányt nem választja ki gondosan. Aztán csodálkozik, amikor nem alszik jól, rémálmok gyötrik , és egy idő után megbetegszik. A hely és a lakás kiválasztásakor is sokszor kompromisszumot köt. Nem tetszik ugyan sem a környék, sem a város, de hát közel van a munkahely, és különben sincs több pénz a lakásra… 
    Feng shui kérdések 
    Amikor elkezdtem a feng shuival foglalkozni, hirtelen elfelejtettem józanésszel gondolkozni, mert belekerültem egy évezredes hitrendszer forgószelébe, és az bizony magával ragadott.
    Elfelejtettem például megkérdezni magamtól, hogy elképzelhető-e a Teremtésben olyasmi, mely szerint egy ember sorsát, élet – halál kérdését, egészségét vagy betegségét , a gyermekei boldogságát a háza határozza meg. Amennyiben pedig ez elképzelhető, miért nem adatott meg hozzá mindaz az eszköz, amivel ezt felismeri és változtathat rajta… Számtalan esetben ugyanis jól érzik magukat az emberek a házaikban, míg egy „mester” ki nem deríti, hogy nem kéne…
    A másik érdekes kérdés a feng shui mesterek kérdése, akik tudásukat mélyen titkolták, és még tanítványaiknak is csak a halálos ágyukon adták át, ha egyáltalán átadták.
    A harmadik kérdés: Amennyiben ez a tudás egyetemes, és mindenütt működőképes, miért titkolta olyan sokáig az összes nép előtt a Teremtő?
    A negyedik kérdés: Kínában a feng shuinak sok ezer éves a hagyománya…
    Miért van akkor a kínai népnek ennyi problémája?
    Az ötödik kérdés: Tegyük fel, hogy a kínai feng shui egyetemes, és mindenütt mindenkor működik, akkor miért alakultak ki egymásnak teljesen ellentmondó irányzatai?
    Válaszok
    Megmondjam? Mert nem egyetemes. Helyhez és időhöz kötött. Bizonyos helyeken, bizonyos időkben működik, máshol viszont nem. Ott, ahol az egyik irányzata működik, az emberek természetszerűleg meg vannak róla győződve, hogy egyetemes szabályokat használnak, de ugyanígy meg van róla győződve, a másik irányzat képviselője is, hiszen neki meg a másik működik…
    Legjobb tehát, ha minden nép a saját hagyományait használja. Ez nem zárja ki a tanulás lehetőségét, csak az új dolgokat célszerű beilleszteni a régiek rendszerébe. Amennyiben beleillik, rendben, ha viszont mégsem, akkor inkább lépjünk tovább.
    Képzeljük csak el, milyen az a ház, ahol válogatás nélkül felhalmozunk a világ minden tájáról mindenféle tárgyakat. Az egyik fal alján arab díszítést használunk, a másik fal tetején kínait, a szemben lévőre meg felfestünk egy kis matyó mintát. Hááát…
    A Teremtő pedig tényleg minden népnek átadta azt a tudást, amire szüksége van. Minden nép rendelkezik ugyanis hagyományokkal…
    „Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait… Minden nép ragaszkodik a saját műveltségéhez, és abban érzi jól magát… Ez természetes, hiszen műveltségünk az azonosságunk, az énünk része.”(Láma Ngawang, tibeti tanító)
    A ház mágiája  
    Minden ház teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolat…tehát egyéni gondolatok, illetve nagyon erős kollektív gondolatok együttes eredménye. A nagyon erős,régóta működő , kollektív gondolat a hagyomány.
    Amikor egy házat csúcsos tetővel,szögletes alaprajzzal,négyzet vagy téglalap alakú ablakokkal terveztetünk meg, a hagyományos gondolatsor működik bennünk,a szokatlan,egyedi megoldások viszont egyéni gondolataink megnyilvánulásai.
    Amikor a hagyomány megszületett, nagyon-nagyon régen,az emberek pontosan tudták, mit miért építenek éppen úgy, és nem másképpen. Minden építészeti elem valamilyen máig működő szimbólum, amely az életet, az embert szolgálja.
    A ház nem egy rakás tégla és némi faanyag.A ház az ember testének folytatása, a Mindenség modellje, amely védi, és egyben összeköti a Világegyetemmel. Őseink olyan kozmikus tudás szerint éltek, építkeztek, és öltözködtek, amely a tudomány mai állása szerint is tökéletesen megállja a helyét. Természetesen- akár csak mi- házakban laktak, kivétel, amikor úton voltak, ugyanis ilyenkor sátoroztak. Sátruk azonban sokkal kényelmesebb és igényesebb volt, mint a mai kempingsátrak. Őseink kempingezéshez használt sátrát ma jurtaként ismerjük. Akkoriban a kempingezés némileg hosszabbra nyúlt, mint manapság, hiszen a nép nem csak 3 hét szabadsággal rendelkezett, mint mai szabad világunkban.    
       A jurta és a ház szerkezeti felépítése alapjaiban megegyezett, a különbség mindössze a felhasznált anyagokban, illetve az alaprajz formájában és méretében rejlett. A jurta alaprajzát kör, a ház alaprajzát viszont négyszög, leginkább négyzet alkotta. Mind a kör, mind a négyzet nagyon fontos szimbolikus jelentést hordozott, tehát az alaprajz nem a véletlen műve volt, hanem kozmikus tudás eredményeként jött létre.
    A magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amelyek a teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek.
Mit tudunk őseinkről? Sajnos nagyon keveset. A magyar őstörténet még felfedezésre vár, és bizonyosan nagy meglepetésekkel szolgál majd. Már eddig is olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek legalább 6500 éves magyar írásbeliséget bizonyítanak, ráadásul kiderült, hogy egyszerű hétköznapi emberek által használt magyar rovásírásról van szó, nem pedig néhány írástudó kiváltságáról.
Ebből többek között az is következik, hogy őseink írtak, olvastak, és nem kizárólag a hús nyereg alatt puhításával foglalatoskodtak.
A magyarság öntudata bizony erősen megkopott az elmúlt ezer év alatt. A néprajzkutatók nagy része (tisztelet a kivételnek) el sem tudja képzelni, hogy díszítőművészetünket, építési szokásainkat, és jelképeinket esetleg mi magunk hoztuk létre, nem pedig átvettük valamelyik néptől. Mindenben megtalálják az idegen befolyást: kínait, arabot, németet, franciát, olaszt, törököt, és sorolhatnám a végtelenségig. Nehéz elképzelni, hogy az a nép, amelyik ennyi találmányt adott a világnak, ne tudta volna saját kútfejéből kitalálni, hogyan építsen házat, hogyan öltözködjön, és mindezt hogyan díszítse.
Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek, és építményeik világképüket, hitüket tükrözték. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot., amely évezredeken keresztül bevált a magyarság körében.
Amennyiben bármely más nép hagyományrendszerét átvesszük, a teljes hozzá tartozó hitrendszert is magunkévá kell tenni, ha azt szeretnénk, hogy nálunk is működjön. Manapság Magyarországon egyre inkább terjed a kínai feng shui használata, amely nem a „saját gyerekünk, így hatása is kétséges.
Egy példa:
Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája a kelet volt, színe a fehér, állata a ló.
A kínaiaknál a kelet csak a második legfontosabb irány, színe a zöld, állata a sárkány. A fehér szín a kínaiaknál a nyugati irányt jelölte, a ló pedig a dél állata volt.

Amennyiben mi magyarok a fehér színt a nyugati oldal megerősítésére akarjuk használni, csak káoszt okozunk vele, mert nálunk évezredek óta a fehér, keleti erőt jelöl. Ha a ló jelképét a kínai rendszernek megfelelően a déli oldal erősítésére használjuk, ugyanez történik, a sárkányról nem is beszélve, amely legtöbbször negatív mesealakja a magyar népmeséknek.
Amikor mi magyarok egy asszonyra azt mondjuk, sárkány, egyáltalán nem dicsérjük meg vele, épp ellenkezőleg. Kínában sárkánynak, azaz sárkány jegyében születni viszont kifejezetten szerencsés dolog. 
    Magyar ősvallás
    Őseink világképe egyáltalán nem volt primitívnek nevezhető, hiszen óriási bölcsességet, kozmikus tudást tükrözött, és jóval teljesebb volt, mint a hivatalosnak minősülő keresztény tanítások. Ez a világkép a Szent Hármasságból indult: Az Istenanya, az Atyaisten, és a gyermekük, a Fiúisten hármasából. A Szent Háromság minden létező dologban benne van, úgymint a nemző Atya, a befogadó Anya és Gyümölcsük, a gyermek formájában. Ez a három fogalom, három erőformát jelképez: a tüzet, a Vizet és a Fényt: azt a három erőformát, amelyből létrejön a Világegyetem.
    Az Istenanyát őseink Nagyboldogasszonynak nevezték, és minden élet édesanyjaként tisztelték. Az Istenanya jelképe egy hátratekintő, guggoló szarvas volt. A szarvasokat általában nem ilyen furcsa, kitekert pózban ábrázoljuk, úgyhogy ez a szarvas nem egy átlagos földi szarvas képe, hanem egy csillagkép az égbolton: mégpedig a Nagy Kutyának nevezett csillagkép, fő csillagával a Szíriusszal. Az Atyaisten csillagképe az Orion, jele egy nagy X. Az Atyaisten földi, testet öltött formája, népünk ősatyja, Nimród a nagy vadász. A Fiúistent őseink a Napban tisztelték, és ez a tisztelet máig fennmaradt szimbólumrendszerünkben, népi imáinkban, illetve a díszítőművészetünkben. Az Anyaisten, Atyaisten és Fiúisten egységét Teremtőnek nevezzük. A Teremtő, a Szent Háromság egysége, az Öregisten. A Teremtő maga a Mindenség, és az Egység, egyúttal a Világ közepe. A Világ közepének helye az ősi magyar világkép szerint, az Ég északi sarkkörén, a Kis Göncöl rúdjának végén található Sarkcsillag.
    A Világegyetemet a magyar ősvallás egy égig érő fának jeleníti meg,amelynek a tetején a Sarkcsillagon ül a Teremtő. Az égig érő fa törzse a világ tengelye, és a fa koronáján helyezkednek el a különböző bolygók, bolygórendszerek, csillagok. Népmeséinkben meg is találjuk a különböző csillagok, bolygók, leírását. Például: Fekete király országa, Vörös király birodalma, Tündérország,stb.
    Mindez, bár mesének tűnik, nem az. Olyan emberek találták ki ezeket a meséket, akik sokkal jobban ismerték a Világegyetemet és annak működését, mint azt manapság gondolnánk. Olyan emberek, akik bejárták a Világegyetemet. Tudták, hogyan keletkezett a világ, de ismerték a föld keletkezésének és benépesülésének körülményeit is. Mindezt a hatalmas tudást pedig megörökítették a magyar nyelvben, a rovásírásban, díszítőművészetünkben, építészetünkben és hagyományainkban.
    A magyar térrendezés hagyományaiból pontosan kiderül, hogy őseink soha nem függetlenítették magukat a Világegyetemtől, a csillagoktól, hiszen a csillagok évezredeken keresztül nagyon fontos szerepet játszottak az emberek életében. A Hadak útján közlekedtek az érkező vagy távozó lelkek a Nagy Kutya csillagképben az Anyaisten, az Orion csillagképben az Atyaisten, a Kis Göncöl környékén pedig a Teremtő lakott. Népünk ősei ezekben a távoli csillagrendszerekben élnek, innen születnek a Földre, és ide távoznak haláluk után. Amikor őshazáról szól a monda, erről a csillagközi őshazáról van szó. Az őshaza sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint a mai földi gondolkodásunkkal egyáltalán el tudjuk képzelni, és az ott élőknek minden vágyuk, hogy nekünk, kistestvéreiknek átadják az ismereteiket, hogy sikerüljön kikerülni abból a kátyúból, amelybe határtalan önzésünk és butaságunk miatt kerültünk.
    Tönkretettük a Földön az életet, elszennyeztük a vizeket és a levegőt, az emberek betegek, háborúk dúlnak, pusztulnak a növények, állatfajok halnak ki, és milliók halnak éhen, miközben a fejlett világ azon töri fejét, hogyan tehetne szert a többiek rovására még nagyobb gazdagságra.
    A csillagközi Anyaországban épp ezért folyamatos az adás, a Föld felé, és ha mi kiépítjük a vételhez szükséges eszközöket, amelynek egyik módja a helyes építkezés, és a magyar jelképek használata, akkor ezt az adást képesek vagyunk fogni, ami bizonyosan előnyünkre válik.
    A vételhez szükséges eszközök a föld meghatározott pontjain elhelyezett, megfelelően tájolt piramisok. A Piramisok csúcsán régen egy vasmag és egy hegyikristály is volt.
    Ezek a piramisok egy erőhálót alkotnak a Föld körül, amelyből mi emberek a templomok és házak tetejének piramisai által részesülünk. Mindebben nincs semmi misztikus, ha az ember egy kicsit tovább lát az orránál, hiszen abszolút szűklátókörű az olyan  ember,aki a végtelen világegyetemben mindössze a Föld bolygót tudja lakottnak elképzelni. Amíg az információ háló ténylegesen működött, olyan civilizációk léteztek a Földön,amelyek tisztában voltak égi eredetükkel, békében éltek egymással és a bolygó összes élőlényével.
    Jó  ideje azonban a piramisok alig, vagy egyáltalán nem működnek, az emberiség nagy része pedig, a vezető hatalmakkal az élén, bezárta a lelkét mindenféle isteni iránymutatás előtt, amelynek egyértelműen meglátszik a következménye. Régen a települések legmagasabb épületei mindenképpen a templomok voltak, hiszen a teremtő volt az egész nép atyja, őse, útmutatója. Ma a templomok alig látszanak a bankok, a biztosítók és a különféle kormányhivatalok árnyékában.
    A ház és az ember
    A magyar hagyomány a házat élő embernek tekinti. A bejárati ajtó a szája, az ablakok a szemei. Nyelvünkben pontosan él ennek a gondolkodásnak az emléke: homlokzat, ablakszem, koszorú, vakablak, szemöldökfa, fülke, ideg, a régi parasztházak mestergerendája volt az ideg, kontyos ház, süveges ház, pice torka, lábazat, a ház talpa, a ház előtti virágoskert, a ház öle.
    A régi parasztházak formája legalább 1000 éve alig változott. A honfoglalás kori falu képe leginkább század eleji magyar faluhoz hasonlított. Ez elgondolkoztató, hiszen a magyar ember nem arról híres, hogy híján lenne a találékonyságnak és az ötleteknek. Miért nem változtatott akkor lényegesen a házán legalább 1000 évig? Lehet, hogy azért, mert jól kitalálta. Nézzük hát meg, milyen is volt az a ház.
    A honfoglalás kora
    A honfoglalás korában legalább kétféle ház létezett. Az egyik a jurta, azaz szétszedhető nemezsátor, amelyet valószínűleg nyáron, illetve utazáskor használtak őseink, a másik a négyszög alaprajzú, helyhez kötött épített ház. A jurta az épített ház mintáját követte, csak rendkívül praktikus, hordozható formában. A ház régen egyetlen nagy térből állt, melynek közepén tűz égett. A füst a tető csúcsán szabadon távozott, a mennyezet még hiányzott. Egyes vidékeken a szobát ma is háznak nevezik, mert a magyar nyelvben még él az emléke az egyterű háznak. Az egy tér azonban nem azt jelentette,hogy őseink kis kunyhókat építettek volna. Ezzel az építkezési móddal tágas, nagy tereket tudtak létrehozni. Szükségük is volt a nagy térre,mert igen népes családok lakták a házakat. A nagyobb alapterületű házakat és jurtákat kereszt alakban merevítették, és középen a merevítést alátámasztották. Ez a merevítő rúd maradt meg későbbi építményeinkben mestergerenda néven. A parasztházakban a középső alátámasztó oszlop a Boldoganya, más néven a boldogasszony fája. Ezekben a házakban mindennek és mindenkinek megvolt a maga szabott helye, feladata és ez a rend a későbbi házakban is fennmaradt. A ház és a jurta bejáratát keletre tájolták. A ház közepén volt a tűzhely,mely folyamatosan égett és tűzhely mögött, szemben a bejárattal ült a családfő. Tőle jobbra találtuk a díszhelyet, ahová a legrangosabb férfi vendéget ültették. A ház egész jobb oldala férfi oldalnak számított, a családfőtől távolodva egyre fiatalabb férfiak ültek. A családfő bal oldalára került a háziasszony, illetve a legrangosabb női vendég, tőlük távolodva pedig egyre fiatalabb nők helyezkedtek el.
    A díszhely mögött találtuk a házi oltárt, és a családi vagyont. A háziasszony háta mögött állították fel az ágyat, és a fiatalabb nők területére esett a konyha területe. Az égtájaknak és az uralkodó erőknek nagyon fontos szerepük volt a házban. Nem azért ültették a fiatalokat egyre távolabb a családfőtől, mert a rangjuk így kívánta, hanem azért hogy mindenki elemében érezze magát. A különböző égtájak ugyanis különböző típusú erőformákat, elemeket képviselnek, amelyek az emberi nemekkel és életkorokkal is azonosíthatók.
    A ház tájolása
    Az égtájak fontossági sorrendje a magyar hagyomány szerint a következő:
  1. kelet , előttem
  2. dél,  jobb kéz felől
  3. észak , balkéz felől
  4. nyugat,  hátam mögött
    Mindig az a legfontosabb irány,amely felé arccal fordulunk. A kelet szent irány, színe a fehér, állatjelképe a ló. A magyarok második legfontosabb iránya, ami ettől jobb kéz felé esik. A déli irány színe a piros, állatjelképe a kakas és a gólya. A harmadik irány a balkéz felé eső észak. Színe kék, állatjelképe a hal. A negyedik irány a hátunk mögött helyezkedik el, ez pedig a nyugat, melynek színe a sárga, állatjelképe a kutya.
    A háromosztatú ház
    Az egyterű  ház, a terek elválasztásával, felvette a század eleji parasztházak formáját. Ősi hitrendszerünk helyét lassan átvette a kereszténység, de a hagyományok azért tovább éltek, ha kereszténnyé váltak is. A háromosztatú ház három helyiségből állt ugyan, de a helyiségek eleinte mind külön bejárattal rendelkeztek. Tulajdonképpen egy tető alá több házat építettek egymás mellé. A fő helyiséget, a legnagyobb szobát, első háznak hívták, a középső helyiség volt a konyha, és a legkisebb helyiséget nevezték hátsó, vagy kisebbik háznak.
    Megmaradtak az egyterű ház szabályi is, csak az építkezés módja változott az idők folyamán. Kialakult a mennyezet, így a padlást elválasztották a lakótértől. A keleti irány mellett leggyakrabban dél felé tájolták a házakat, ilyenkor az első szoba nézett keletre. Az évezredeken át használt magyar ház, vízszintesen és függőlegesen hármas egységet, egy térbeli keresztet alkotott.
    Minden teremtett dolog, két ellentétes irányban mozgó erőből alakul ki: a kifelé-felfelé sugárzó, illetve a befelé-lefelé  örvénylő erőből. Amikor a két erő egymással találkozik, létrehozzák a harmadik erő fajtát, a fényt, a megnyilvánult világot.
    Ezt a három alap erőformát különbözőképpen hívhatjuk:
    Atyaisten, a Fiúisten és Anyaisten.
    Szellem, lélek és test.
    Atyaisten, Jézus és Mária.
    Teremtő, Teremtmény és Befogadó.
    A házban a három alapvető erőformát az égtájak határozzák meg.
    Atyaisten, szellem
    Az Atyaisten ereje az alkotó, teremtő, férfi, szellemi erő. Jelképe a házban az első szoba, a mennyezet, a padlás, illetve a boltívek. Ez a ház legértékesebb keleti és déli része. Őseink az első szobában fogadták a vendégeket, itt terítették meg ünnepkor a családi asztalt, itt született a gyermek, itt ravatalozták fel a halottat. A legszebb bútorok,kézimunkák,a házi oltár, a jólét jelei és a családi képek mind ide kerültek. A ház keleti részén kel fel a Nap, amelynek tisztító és megújító ereje minden reggel átjárta a ház legfontosabb részét, az első szobát.
    A padláson tárolták a család élelmét, amely szintén megszentelt helye volt a háznak, hiszen a padlás is a ház szellemi részét jelképezte. Azokat az élelmiszereket tárolták itt, amelyeknek száraz helyre volt szükségük. Aszalt gyümölcsöt, száraz terményeket, gabonát. Egyes helyeken a padláson ágyaztak meg a fiatal párnak nászéjszakájukon,hogy áldott helyen foganjon meg a gyermek.
    Fiúisten, lélek
    A Fiú a megnyilvánult, az emberben testet öltött, Isten gyermeke, a lélek. Helyzete, égtája a közép. Éppen ezért minden ember a világ közepe. A házban a ház közepe, ide nyílik a bejárat. A bejárat a legtöbb háznál keletre, vagy délre esett, a keleti vagy déli nap ereje,amely erőteljes nemző, teremtő energia jutott itt a házba, tovább töltve a ház erőközpontját.
    A közép, a stabil, föld típusú erőforma, amelyet a tűz tovább erősít. A régi házakban éppen itt találtuk a földből épült kemencét, amelyben állandóan égett a tűz. A kemence tehát arra szolgált, hogy folyamatosan feltöltse a ház erőközpontját. Itt készült az étel, itt sütötték a kenyeret, télen a kemence mellett gyűlt össze a család. A kemence egyúttal az anyaméh szimbóluma is.
    Anyaisten,test
    Az anyaisten a befogadó, a női erő, a test. A házban a megfelelője a hátsó szoba,melyet kamrának neveztek és a pince. Ezen az oldalon nyugszik le a Nap, ereje itt már összehúzó, összetartó. Itt aludtak a nők és a gyerekek. Itt tárolták a napi élelmiszert, ami a főzéshez szükségeltetett. Tárolásra a tartosító, összehúzó nyugati erőkre volt szükség, éppúgy, mint az alváshoz. Ha volt a házban pince,a pincében tárolták zöldségeket és a bort.
    A tető
    A parasztházak teteje nagyon hosszú ideig kizárólag sátortető volt, amelyet kontyos tetőnek , vagy süvegnek hívtak. Ezt a formát később sok helyen felváltotta a nyeregtető, mert a ház alapterülete hosszában megnyúlt. A tetőket a ház hosszában minden esetben mestergerenda tartja. A mestergerendának fontos szerepe volt a házban. Ha egy gyermek megszületett, arccal kelet felé, a mestergerenda alá fektették a bölcsőjébe. Ha valaki meghalt ugyancsak a mestergerenda alatt ravatalozták fel, de éppen fordítva, arccal nyugatnak. A mestergerenda mutatta az utat a léleknek hova érkezzen és merre távozzon. A Mester segítette az érkezőt és a távozót. A Mestergerendára Csillagot, Tejutat, Szárnyas Napot, illetve Teremtés szimbólumokat faragtak. Régen pontosan ismerték a szimbólumok jelentését.
    Ősi vallásunkban három Isten létezett, az Atyaisten, az Anyaisten és a Fiúisten. Főnökük, azaz egységük nem más, mint a Teremtő, az öregisten.
    Tudja az Öregisten mondjuk ma is,ha valamire nincs válaszunk.
    Ősi rovásírásunk első betűi egyben isteni jelképek.
    Az A betű fogalomjelként az Anyaistent: 4
    A B betű  az Atyaistent: X
    A D betű  pedig a testet öltött Atyaistent, vagyis a Fiúistent jelöli: +
    Az X és a + jel együtt a 8 ágú csillag szimbólumot, a teremtő  jelét adja.
    A három Isten és a teremtő együttes jele pedig a rombusz.
    A mestergerenda másik neve, ideg. Mit nevezünk idegnek? A szervezetnek az érzékelés sejtjeit az idegközpontokkal összekötő szál, vagy rostos köteg alakú elemét. Az íj húrját. Hangszer húrját.
    Elő  Ázsia kultúrnépeinek vallási képzete nyomán a perzsák, indusok, az altáji és ugor népek felfogásában közös világkép alakult ki. Ez a világkép a világ közepére támaszkodik. Ezen megy át a föld és az ég köldökét összekötő tengely vagy ezen áll az eget alátámasztó világoszlop, világhegy, s ennek tetején a tejtó vagy életvize négyágú forrása közepén a világfa. A világfák csúcsán szerveződő a virág-csillag,az Északi Sarkcsillag. A Nap ránézvést az életfák bal oldalán, a Hold pedig a jobb oldalon jelölődik. Ez tökéletesen egybevág a magyar parasztházak gerendáinak elhelyezkedésével. A mestergerendát, ami a ház teljes hosszában végigmegy, keresztezi középen egy gerenda mind vízszintesen, mind pedig függőlegesen, ezáltal itt pontosan egy térbeli kereszt alakul ki. Az alátámasztó oszlopot Boldoganyának hívják. A mestergerenda közepére csillagformákat, szárnyas Napot faragtak, és eleink ide akasztották a lámpást, a gyertyát, vagyis a fényt. A mennyezet megnevezés éppen arra utal, hogy a gerendák fölötti rész az égbolt, a menny, az atyaisten birodalma. A mestergerenda és a Boldoganya találkozása a Teremtés középpontját, a Fiúisten helyét, a ház lelkét jelképezi. Ez a hely volt a házban a FÉNY-LIK, az a hely, ahol az atyaisten és Anyaisten ereje egyesül, egyesülésük pedig létrehozza a Fiúistent, a Megnyilvánult világot, az Embert.
    A tetők alakja leginkább a piramisokhoz hasonlított, így a ház hangdoboza piramis-módon működött. A magyar házak szerkezete ezek szerint egy ősrégi kozmikus antenna rendszer, amelyet éppúgy célszerű behangolni, az adó irányába állítani, mint bármely más, manapság használatos közönséges antennát. A magyarok adása a hagyományok szerint keleti irányból érkezik.
    A tetőszerkezet tetején a legtöbb régi házon megtalálható  valamilyen csúcsjel. Általában tulipánt, csillagot, keresztet, X jelet, gömböket, kettős keresztet faragtak egymás fölé. A kereszt, a csillag és az X jelentést már ismerjük. A tulipán jele szintén rovásírásunkból alakult ki, jelentése: Isten, a kettős kereszt pedig rovásírásunk egyese. Régen lókoponya koronázta a csúcsot, hiszen a ló a Nap állata. Székelyföldön gyakori helyette a Nap-jel minta.
    A csúcsjel a tetőszerkezet szerves része, és ugyancsak kozmikus antennaként szolgált, hiszen a  rajta megjelenített szimbólumok erejét vonzotta a házba, így természetesen az ártó erők távol tartására is használták.
    Homlokzat
    A házak homlokzatát akkor kezdték díszíteni, amikor a kontyos tetőket felváltották a nyeregtetők. Ide is hasonló szimbólumokat faragtak, mint a csúcsdíszekre, szerepük is azokkal azonos. Nagyon gyakori díszítés a kelő, uralkodó és nyugvó Nap jele. A Nap a Fiúisten, Jézus jele.
    A bejárat
    Mielőtt belépünk a házba, az első benyomásunkat azonnal meghatározza, milyen a bejárat. Ha rendezett, szép, jó benyomást kelt, míg ha piszkos,rendetlen, nem szívesen lépünk beljebb. Fontos tehát,hogy a bejárat hívogató legyen. Több kultúrában védték, illetve védik mai is a bejáratot állatszobrokkal. Őseink házai előtt ezt a feladatot a lókoponya töltötte be, ugyanis a ló a Nap állata, tehát fontos védőszimbólum.
    Magyarországon nagy hagyománya volt a díszes faragott, vagy festett kapubejáratoknak. Ezek a kapuk sok ősi szimbólumot vonultattak fel, amelyek a ház lakóinak spirituális védelmét szolgálták. A kapuk boltíve az égboltot jelképezte, a kapu fölötti galambdúc a portát védő szellemek, az ősök lakhelyeként készült.
    Régebben létezett a magyar kapukon egy lélektükörnek nevezett, domború, fényes Nap-forma. Aki belépett a kapun, először mindenképpen szembe találkozott a saját képmásával, így megvizsgálhatta lelkiismeretét, vajon jó szándékkal jött-e. A kínai bagua tükörnek hasonló a funkciója, de használata nálunk értelmetlen, mert jelképrendszere nem illik bele a magyar gondolatrendszerbe.
    A kapukra feliratok is kerültek, amelyeknek szintén védő, áldó szerepük volt:
    „ Jó szívű barát kapumon bejöhetsz. ”
    „ A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség. ”
    „ Békesség a bejövőnek, egészség a kimenőnek. ”
    „ Áldás a béjövőnek, béke a kimenőnek. ”
    „ Isten békessége a bemenőkkel, Isten áldása a bennlevőkkel. ”
    „ Ti kapuk, jószívű gazdát ajánljatok, gazdagnak, szegénynek egyaránt nyíljatok. ”
    „ Az egyenes szívűt ezen kapu várja, kettős szívűt pediglen szépen kizárja. ”
    „ Ez a ház a Jóistené, mi csak vendégek vagyunk benne! ”
    A kapun körbefutó hullámvonal eredetileg egy olyan kétfejű  kígyó volt, amely védte és őrizte a kaput. A magyar hitrendszer úgy tartja, hogy a világ Teremtője a sarkcsillagon, az égig érő fa tetején lakik. Az égig érő fa törzse a világ tengelye, lombja, koronája maga a világegyetem, és rajta a csillagok , a bolygók az aranyalmák.
    Hagyományainkban létezik egy kifejezetten jóindulatú házi kígyó, aki a küszöb alatt lakik és még véletlenül sem szabad bántani, mert őrzi a házat, és a lakóit. A házikígyó ugyanúgy őrzi a ház bejáratát, mint a csillagkígyó a Mennyország kapuját.
    Virágoskert
    A kapun belépvén a vendéget a ház előtti virágoskert fogadta, amelynek eleink szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak, hiszen a ház ölét, a termékenységet jelképezte. Egész éven át, még télen is virágoztak itt a virágok. Télen a télálló, bokorrá terebélyesedő rozmaring virágzott, amit szent növényként, istenfaként tiszteltek. Azt mondták őseink,hogy a virág a Nap földi kedve. Általában az eladó lányok gondozták, akikben legerősebben nyilvánult meg a kikelet megtermékenyítést váró ereje.
    A ház bejárata
    A magyar ház a Világmindenség kicsinyített mása, hármas egysége a Teremtés hármasságát jelképezi, ily módon az egész ház szentség, a benne lakó család temploma. A régi házak ajtaja alacsony volt, aki belépett rajta, mindenképpen fejet hajtott és levette kalapját, hiszen egy templomba az ember tisztelettel lép be. A ház másik neve, hajlék, amelyben egyértelműen megmaradt a meghajlásra, tiszteletadásra való utalás.
    Első  szoba
    A ház legértékesebb része. A régi egyterű ház funkcióját  örökölte,ezért is nevezik máig első HÁZnak, csak a tűzhelyt költöztették ki később a közepéből.
    Konyha
    A bejárat a konyhába vezetett, ahol nap közben az egész család szívesen tartózkodott. Télen a kemence melege, és az étel finom illata mindenkit oda csalogatott. A ház közepe a kereszt közepét jelképezte, vagyis a megnyilvánult világot, az embert. Természetes, hogy itt érezték magukat leginkább elemükben az emberek.
    Tűzhely
    A ház közepén találtuk a tűzhelyet. Őseink a tűznek különös jelentőséget tulajdonítottak, ezért a tűz folyamatosan égett a tűzhelyen, az év egyetlen napja kivételével, amikor megszentelték és újra meggyújtották. Bármilyen nagy ünnep volt a családból mindig valaki otthon maradt,hogy vigyázzon a tűzre. Háztűznézőbe mentek a lányok a fiús házhoz, a tűzben ugyanis az Ős szelleme lakott, így a háztűz az egész családot, nemzetséget, vérvonalat jelképezte. A tüzet tilos volt piszkálni, vagy szemetet beledobni, nehogy megsértsék az Ős szellemét. Az Ős az első megtestesült embert jelentette, aki közvetlenül az atyaistentől és az Anyaistentől származott. A ház tehát az ember testével azonos, a tűz pedig a lelkével. A ház lelke ott van, ahol a tűz ég. A lélek helye nálunk,magyaroknál, a szív. A piros szív a matyó rózsa is ennek a léleknek szimbólumai.
    Hátsó  szoba vagy kamra
    A ház legkevésbé értékes része. Régen csak tároló kamrának használták, később lett belőle szoba, melyet leginkább nők és gyerekek háló helyének, illetve élelmiszer tárolására használtak.
    Ablakok
    Ha a ház az ember testét, a kemence védelmében égő tűz pedig a lelkét jelképezi, mi más lehetne az ablak, mint a ház szeme. Ablakszem. A magyar ember azt mondja, a szem a lélek tükre. Logikus tehát, hogy a lélek tükrét a lélek, a Fiúisten szimbólumával, kereszttel jelölik, az ablakon lévő kereszt alakú osztással, illetve ennek hiányában az ablakot védő ráccsal. A ház egyetlen tükrét is a két ablak közt helyezték el.
    Hármasság a berendezésben
    A szent hármasság nemcsak a ház beosztásában, felépítésében jelenik meg, hanem a belső berendezésében is. A parasztházak berendezése évszázadokon keresztül ugyanazt a rendet követte. A szoba egyik sarkában, két ablak között található az ún. szent sarok. Vele átellenben a kandalló, a tűz. A kemence melletti sarokban állították fel a magasra vetett ágyat, a Boldogasszony ágyát.
    Az Atyaisten megjelenési helye a szobán belül a szent sarok. A szent sarok általában egy sarokpaddal, négyszögletes asztallal, sarokszekrénnyel, szentképekkel és feszülettel berendezett lakótér. Az asztal a házban oltárként működött. A fő helyet a családfő foglalta el, hiszen ő képviselte a házon belül az Atyaistent.
    Az Anyaisten megjelenési helye a szobában a vetett ágy. Ezt alvásra nem használták. Itt helyezték el a hímzett ágyneműt és a kelengye egy részét. A vetett ágyat gyermekszülés vagy halott felravatalozás alkalmával bontották csak meg, hiszen ezek olyan különleges alkalmak voltak, amikor az érkező vagy a távozó lélek különös, Égi anyai védelemre szorult.
    A Fiúisten, a lélek megjelenési helye a tűzhely, a kemence. A kemence körül folyt a munka, itt tanyáztak a gyerekek, öregek. A kemence a lélek tüzének anyai védelmét jelentette.
    A ház külső formája
    A legtöbb régi nagy kultúrában a ház a Világegyetem kicsinyített mása volt, amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak. A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték és a házat, amikor csak lehetett keletre tájolták. Ez az ágasfa nem azonos a ház belsejében található tartóoszloppal, amelyet szintén Boldogasszony fájának nevezünk.
    A Boldogasszony maga az Istenanya, akit meséinkben Tündér Ilonának hívunk, így ez az ágasfa más néven Tündér Ilona fája. A házat hosszában egy mestergerenda osztja, melynek faragása a tejutat jelképezi.
    A Tejút a népi csillagászat nyelvén Tündérek útja, Hadak útja, Lelkek útja, a Tejút végénél fekvő Szíriusz csillag pedig a Tündérfő. A mestergerenda jelképezi a Tejutat, a mestergerenda végénél lévő Boldogasszony fája pedig nem más,mint a Tündérfő csillag, vagyis az Istenanya lakhelye, szép Tündérország, amit az előtte virágzó kiskert is jelez.
    A mestergerendát középen keresztező gerendák metszéspontja az emberi lélek megnyilvánulási helye, az a pont, ahol a lélek belép az anyagi világba. Tündérországból indul, végigutazik a tejúton, és a gerendák metszéspontja által alkotott téridő – kapun át megérkezik a világunkba.
    A Tejút a lelkek országútja, a magyar lelkek a Nagy Kutya csillagképből , a Szíriusz felől érkeznek. A Nagy Kutya csillagkép csillagait oly módon is összeköthetem, hogy kutya helyett hátranéző szarvast formázzon. Ez a hátranéző, guggoló szarvas, őseink legjellemzőbb szarvas- ábrázolása. A szarvas az Anyaisten szimbóluma, a magyarság vezető állata. Hunort és Magyart a Csodaszarvas, az Anyaisten vezette Tündérországba. A keletelt házak és a keletelt templomok tájolása éppen erre a csillagra mutat: Tündérországra, a Szíriuszra. Népmeséink elmondják miként lehet oda eljutni. Elmondják mikor, hol és hogyan.
    A palócok minden hajnalban, amikor a Nap felbukkant Boldogasszony fájánál, imádkoztak, üdvözölték a Teremtőt, és áldását kérték a napra, arccal Tündérország felé. A Szíriusz csillag, Istenanyánk csillaga évente egyszer, július 23.-án együtt kel a Nappal, vagyis ilyenkor Napba öltözik. A Nap az Istenanya gyermekének, Jézusnak a szimbóluma.
    Amikor az ember szeretne a Földről hazajutni Tündérországba, először is elindul a Tejúton táltos lován, a táltos ló a Nap állata a mesében, ezért eszik parazsat a mesében, és a térkép szerint a tejút felső végénél megtalálja igazi hazáját. Őseink ezt a csillagtérképet emlékeztetőként beépítették házaikba, elmondták a meséikben, ráhímezték ruháikra, az abroszaikra, az ágyneműjükre. Manapság mindez csak mesének tűnik, és legtöbben legfeljebb mosolyognak rajta, pedig ki tudja, valóban mese-e az a mese.
    Miért hosszú a magyar ház ?
    Miután megnéztem a Coburg kastély képét, elgondolkodtam rajta, vajon miért építettek még a gazdagok is, ilyen hosszú, keskeny házat. A megoldás egyszerű: egy ilyen háznak, amennyiben az ősi hagyományok szerint tájolják, minden helyisége keleti és déli fekvésű, vagyis minden helyisége a legfontosabb égtájak felé néz. Ezek a házak tehát úgy épültek, hogy minél nagyobb felületüket süsse az éltető erejű déli és keleti nap. Szellemünk ereje tartja a házat abban a formában, amit képzeletünkben adtunk neki. Ez az erőhalmaz hat ránk, és mi is hatással vagyunk rá, úgy is mondhatom,hogy a ház, amelyben lakunk, a saját auránk, a körülöttünk lévő erőtér folytatása. Az emberi tudat tehát képes befolyásolni az anyag működését és viselkedését, amit mára a tudomány kísérletileg is igazolt.
    Egy lapos tetős háznak hiányzik a három felső csakrája, így hiányzik belőle a szellemi erő, az Isteni Összeköttetés. Ezekben a házakban bizony sokkal magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat az emberek. Nézzük meg csak az utóbbi 50 évben mennyi ilyen lapos tetős panelház épült. Nem véletlenül, szinte mindegyikük egy anyagelvű rendszer szüleménye. Ezekben a házakban sokszor falu mennyiségű ember lakik, mégis alig ismerik egymást a szomszédok. A szellemi erő , útmutatás hiánya azt eredményezi, hogy az ember teljesen egyedül érzi magát a világban, és minden erejét az anyag,  a materiális létezés köti le, ami ugyan nem boldogítja, mégis azt hiszi, nincs más lehetősége.
    A nagy bevásárlóközpontokat, gyárakat, üzemcsarnokokat szintén többnyire lapos tetővel építik. Talán itt sincs szükség a szellem erejére? Persze, hogy nincs, hiszen akkor nem lehetne az embereket maximális fogyasztásra sarkallni. Aki tudja, hogy nem e világból való, az nem jön már különösebben tűzbe a bevásárló központok szemfényvesztő csodáitól, és akkor vajon miből élnének meg ezek a cégek? A gyárak és üzemcsarnokok szalagjai mellett pedig jószerivel emberi robotokra van szükségük a tulajdonosoknak, akik teljesítenek, de nem gondolkoznak.
    A sátortetőnek, nyeregtetőnek, kupolának ezzel szemben van korona csakrája, szellemi ereje. Nem véletlen, hogy éppen a művészek körében legkeresettebbek a tetőtéri lakások, hiszen ők szoros kapcsolatot tartanak az Alkotó szellemmel, amit más néven ihletnek is nevezhetünk. A piramisra hasonlító tetőterek ezek szerint leginkább szellemi erővel rendelkeznek, kiváló helyek meditációra, kutatásra, művészeti alkotó tevékenységre. A templomoknak ugyancsak magas a szellemi erejük.
    Minél magasabb a tető a falmagassághoz viszonyítva, annál inkább a szellemi erő dominál a házban. Őseink házai, jurtái úgy néztek ki, mint egy magas süvegű ember, vagy egy felkonytyozott asszony. Abban az időben ez az arány-igény belülről fakadt, hiszen őseink a teremtőbe vetett feltétlen hittel élték az életüket, melyben a szellemi erő volt a legfontosabb.
    Lélek-szív csakra
    A szív megtestesítője a családi tűzhely, vagyis a konyha. A konyha az utóbbi időben folyamatosan veszít jelentőségéből, a panel lakásokban egész picik a konyhák. A kínai feng shui azt tanácsolja, hogy a konyha ne legyen szem előtt, mert akkor a vendégeket folyton etetni kell. A magyar vendégszeretet pedig éppen arról híres, hogy a vendégeket megvendégelik. Nálunk a megvendégelés azt jelenti, hogy kitesszük a lelkünket a vendégért, szívvel - lélekkel fogadjuk , megetetjük, megitatjuk. Az étel és az ital ugyanis a ház lelkében, a családi tűzhelyen készült. Ezért lehet a férfiakat a hasuknál megfogni, mert az étel a ház lelkének terméke, a szeretet anyagba öntött formája. Az égő tűz a hozzá tartozó kéménnyel az erők folyamatos fölfele áramlását, és cserélődését, mozgását segítette elő. Az elhasznált erők egyszerűen távoztak a házból. Itt szívta be a friss, és fújta ki az elhasznált energiát, hasonlóan működött, mint az ember légző rendszere, illetve keringése. A tűz tartotta áramlásban ezeket az erőket, éppúgy, mint az emberi testben a szív. Ha nem ég a tűz, nem dobog a szív, leáll a ház szívműködése, keringése. A régi házakban ennek megfelelően folyamatosan égett a tűz.
    Fény
    Az ablakokon, illetve az ajtókon keresztül érkezik a házba a fény. De nem mindegy milyen fény. Keletről érkezik ugyanis minden nap a kikelet fénye. Ez a megújulás, megtisztulás fénye, amely minden negatív erőt képes megfordítani, életerővé változtatni. A házban a keleti az egyik legfontosabb erőforma, ezért a keletre, ÉK, K, DK-re néző nyílászárókat nagyon becsüljük meg és használjuk ki. Engedjük át ezt a fényt az egész lakáson, mert ez a fény, amely naponta megtisztítja, kitakarítja a lakás erőrendszerét, épp ezért rendkívül fontos a reggeli szellőztetés is.
    A déli, DNY-i Nap ezzel szemben nem megtisztít,hanem feltölt, pótolja az elhasznált életerőt.
    A nyugati, ÉNY-i Nap a házban lévő erőket sűríti, koncentrálja és az északra néző nyílászárók semlegesek. Tehát, a keleti nap a lakásban található erők minőségét változtatja meg, mert megteremti a negatívról pozitívra váltó minőségi átalakulást, a déli a mennyiségét, a nyugati pedig a sűrűségét, koncentrációját.
    Magyar szimbólumok
    Csillagok és szent hármasság, a magyar jelképrendszer tökéletesen visszaadja ezt a hármasságot, óriási bölcsességről és tudásról téve tanúbizonyságot.
    1. Az Atyaisten, a teremtő, megtermékenyítő férfierő, amely a tűzzel, a forrósággal azonosítható. Csillagképe az Orion, állatjelképe az oroszlán. Rovásjele: X
    2. Az Atyaisten földi, testet öltött alakja a Fiúisten, vagyis Jézus, a világnak világossága. Csillaga a Nap, állatjelképe pedig a Turul. Jézust szárnyas Nap jelöli például a mestergerendák közepén: a szárnyas Nap ugyanis a Turulmadár és a Nap egyesített jelképe. Rovásírásjele: +
    3. Az Anyaisten a víz, az éjszaka, a hideg, a befogadó erő, az anyag. Csillagjelképe a Nagy Kutya a Szíriusz csillaggal, állatjelképe a szarvas. Az Anyaisten testet öltött alakja a Földön Szűz Mária, jelképe a Hold.


Férfi szimbólum a ló, a Nap állata.
Női viszont a lovon a kengyel. Férfi az eke, női a föld, amit az eke szánt.
Férfi a vadász, női a vad. Női a gyümölcs és a virág, amit leszakítanak. Férfi és egyben tűz jelkép a kakas,amely napkeltekor szólal meg, amikor az atyaisten ereje működésbe lép. A táltos ló, amely tüzet,parazsat eszik a meséinkben. Férfi jelkép a tüzes bor és a pálinka. Női jelkép a víz, a kút. A matyó hímzésben a rózsákat egymással indák,levelek, hullámvonalak tartják össze, amiről már tudjuk, hogy női víz szimbólumok. A matyó hímzés magát, a teremtett világot jelenti, ahol a lelkek nem egymástól függetlenül, hanem egymással a legszorosabb kapcsolatban léteznek, az Atyaisten nemző, illetve az Anyaisten befogadó és összetartó erejének gyümölcseként.
Tulipán: A Teremtő, a Szent Háromság jelképe, Három az Egyben.
Szárnyas Nap: A Nap madara a Turul, és a Nap együttes jele. A Fiúisten égi és földi formájának egyesített képe, Jézus szimbóluma.
Hatágú  csillag: A kettős Szent Háromság. Az Atyaisten,Fiúisten,Anyaisten égi formáinak, és földi megtestesüléseinek egyesített jelképe. Például Betlehemi csillag. A Világegyetem,a megnyilvánult világ jele.
Nyolcágú  csillag: Lélekszimbólum. A magyar Parasztbiblia szerint minden ember születésekor egy új csillag kerül az égboltra, halálakor pedig egy csillag lehull.
Hold: az Anyaisten testet öltött formájának jelképe.
Szív: egy darabka tűz, tűzláng,isteni szikra. Szintén a lélek, egyúttal a szerelem, szeretet jelképe.
Körkereszt: a kör az Anyaisten formája. Szent koronánk formája felülről nézve szintén körkereszt, hiszen országunk minden lelke a Boldogasszony védelme alatt áll. A palócok gyakran használt védelmi jelképe a körkereszt, amelyet például sebek gyógyításánál is alkalmaztak a javasasszonyok.
Virágok:isteni és emberi szimbólumok. A szívből kiinduló virágcsokor a szerelemből, szeretetből fakadó családot mutatja, de mutatja egyetlen lélek különböző megjelenési formáit is.
Párduc:Nimród  ősapánk jelképe
Ősi rovásírásunk jeleinek használatát annak idején egyszerűen betiltották. Akik betiltották , bizonyosan tudták, miért célszerű a magyarokat sötétségben tartani,miért veszélyesek számukra ezek a jelképek. A kérdés csak az, meddig akarunk még sötétségben élni. Badiny Jós Ferenc , a sumerológia professzora szerint a magyar nép sumér olvasata: A tudás népe. A tudás népének emlékeztetői éppen a magyar népművészeti motívumokban, jelképekben, mesékben, dalokban, szavakban és rovásírásunkban rejlenek.
Házi oltár
A Házi Oltár a ház agya. Megteremti az ember és Isten kapcsolatát. A Házi Oltár telefon az Istenhez, a Mindentudáshoz, az Egyhez. Amikor meggyújtjuk a gyertyát, és imádkozni kezdünk, hívást kezdeményezünk, és akit hívtunk, valóban ott van a vonal másik végén. Ha áldást kérünk a házra, és a lakóira, a Teremtő átveszi az irányítást a dolgok  és az erők felett. Ennél jobb pedig nem történhet sem az emberekkel, sem a házakkal. Nincs az a feng shui, ami ezt az erőt felülmúlja! Milyen egy házi oltár az erők szempontjából? A készülék egy kép vagy szobor,mely Jézust,Máriát vagy a Teremtőt ábrázolja. A tárcsázás egy elmondott ima. A telefonkábel egy meggyújtott gyertya. Ezek után jöhet a beszélgetés. Az van a vonal végén, akit felhívunk, és akár hisszük, akár nem, senki nem kapcsol mellé.
Amikor összetesszük a kezünket az imához, egy felfelé mutató háromszöget alkotunk, amellyel egy felfelé irányuló erőáramlást hozunk létre. Az összetett két kéz nagyon hasonlít a templomok tornyának formájára.
    A település helyének kiválasztása
    Az emberi településeket régen azokra a helyekre építették, ahol az emberekre nézve legmagasabb volt az éltető erők koncentrációja, és ezeknek a helyeknek a kijelölése a táltosok, sámánok, illetve később a vándordiákok, garabonciások feladat körébe tartozott. Őseink hite szerint az a hely jó építkezésre, ahol a marhák, a lovak és a kutyák szívesen heverésznek. A települések formája kettős körformájú volt. A település legmagasabb pontja, kozmikus antennája, a templomtorony volt. Manapság a bankok, biztosítók felhőkarcolói, a tévé és rádióadók a település legmagasabb pontjai. Ezért majdnem minden állam, vállalat illetve ember a bankoknak és a médiának kiszolgáltatottan éli az életét.
    A házépítés rítusai
    A ház még nem olyan régen is kalákában készült. Elhívták a rokonokat, barátokat segíteni,így egy jókedvű csapat építette a családi fészket. Azok az emberek, akik a házat építik,saját életerejüket,rezgésüket rakják a falakba. Csak jó embereket hívtak házat építeni. A magyar ház hármas egysége az építési szokásokban is megmutatkozik. Háromszor avatták a ház részeit, ittak áldomást, ünnepeltek a ház építése során.
    Először akkor, amikor az alap elkészült. Másodszor, amikor felhúzták a falakat, harmadszor mikor a tető is felkerült a házra. Az építés során mindhárom egységbe, az alapba a bejáratnál,a falba a szent sarok helyén, illetve a tetőre is kerültek megszentelt tárgyak.
    Az első követ a gazdasszony szokta letenni. Szenteléskor az építés vezetője egy gerendán ülve üveg borral a kezében kérte Istent, hogy óvja meg a házat tűztől,víztől, s adjon a gazdának erőt, egészséget és mindenben szaporaságot.
    A házelő megvarázslása
    A házcsúcs a villám ellen óv, a rajta lévő különböző  állati, növényi alakoknak, vagy a keresztnek gonoszűző erőt tulajdonítottak. A csúcsdíszek közül a lófej az ősi lókultusz maradványa. A barcasági padlásablakokra festett fecske is, a villámtól óvta a házat úgy,mint az előfalba vájt mélyedésbe helyezett Szentháromság,Mária vagy Flórián szobor a tűzvésztől. Az ajtó és az ablakküszöbök alá borsszemeket tettek, az ajtóra szentelt krétával B betűt és keresztet írtak, hogy a gonosz a beköltözés előtt meg ne rontsa a házat. A gonosz félrevezetésére a ház hátulsó falán egy darabot tapasztatlanul hagytak, mintha a ház még nem készült volna el, majd oszlopot6 vittek be és döntöttek le a házban, annak jeléül, hogy ott már meghalt valaki. 
    Beköltözés
    A beköltözést megelőző éjjel kutyát hálattak a lakásban, s ezt reggel az ablakon ugratták ki. Valamelyik kalákással tüzet rakattak, majd lapátra tett parázzsal bejárták a belső helyiségeket, aztán a családtagok háromszor körüljárták a házat, harmadszorra a gazda bedobta a fejszéjét az ablakon, a gazdasszony pedig a kút vizével vagy szenteltvízzel behintette a lakóhelyiségek, a padlás és a melléképítmények sarkait. Ezután a gazdasszony sót és kenyeret, a gazda pedig pénzt és ócska seprűt vitt be a házba, és csak ekkor kezdték meg a bútorok, ezek közt is elsőnek az asztal beállítását. Később a sót, kenyeret és pénzt feszület, szentképek és Biblia helyettesítették. A beköltözés végén, a rokonok, komák és szomszédok házáldomást tartottak, meg egyházi szentelést, amit Vízkeresztkor megismételtek. A kemencébe az utolsó téglát a gazdasszonynak kellett beillesztenie, hogy jól süljön a kenyér, s a kemence földjének közepébe vasdarabot tapasztottak.
 
    Házszentelés
    A hagyomány szerint évente egyszer, Vízkeresztkor , újraszentelték a házakat. A házszentelést mindig megelőzte a nagytakarítás, meszelés. A házszentelés tulajdonképpen finomerő színtű nagytakarítás. A látható és láthatatlan erők nagytakarításra szorulnak. Ez a spirituális nagytakarítás a házszentelés. Fontos,hogy a házszentelés során a lakás összes helyiségén végigmenjünk, és egyetlen sarkot se hagyjunk ki a szenteltvízzel való meghintésből , illetve a tömjénnel való megfüstölésből. Ez a nyílászárók sarkaira is érvényes. A sarkok azok a helyek, ahol leginkább képes megrekedni az erőáramlás, ezt jelzi a pókháló is. 
    Hogyan segít a szenteltvíz? 
    A szenteltvíz a legmagasabb szintű szellemi erőt képviseli, ez által képes felemelni, átalakítani bármely negatív, másképpen szólva alacsonyabb szintű erőformát. 
    Házavató
    A legelső házszentelés olyankor esedékes, amikor egy ház elkészül. Ilyenkor nem finomerő takarításról van szó, hanem finomerők behangolódásáról. A ház helyén sokáig üres telek állt, amelynek valószínűleg voltak lakói. A Földön a számunkra láthatatlan szférában is élnek különféle lények. A legelső házszentelés minden más láthatatlan lényt kizár az új házból, és a finomerők szintjéről kér egy ún. Védőangyalt a további feladatok folyamatos ellátására.
    A látható szférában mindent megteszünk a ház biztonságáért, különböző riasztókat, és zárakat szerelünk fel, kutyát tartunk, kerítést építünk, biztosítást kötünk,stb. A láthatatlan szférával viszont nem törődünk, hiszen manapság nagyon kevés a megszentelt ház.
    A Földön sok olyan szertartás létezik, ahol megvendégelik a Hely Szellemét, áldozatokat mutatnak be neki.
    A magyar hagyományban, gondolatkörben az első házszentelés, házavató szertartása felel meg ennek a feladatnak. 
    Különleges események 
    Gyermek születése, esküvő, Húsvét, Karácsony, temetés, vagyis fontos események alkalmával a háziasszonyok nagytakarítást tartanak, és ez régen sem volt másképpen.
    Amikor például meghalt valaki a házban, a temetés után az egész házat kívül – belül újrameszelték, ugyanis ez volt a legjobb módja, hogy semlegesítsék, felülírják a fájdalom, és a szenvedés erőformáit, tiszta lappal folytassák az életüket. A fehér, a keleti irány, az isteni iránymutatás, a megtisztulás, a megújulás színe, ezért meszelték a házaikat fehérre a magyarok. A mész nemcsak fehérít, fertőtlenít is.
    Bármilyen szomorú és kellemetlen, de3 éppúgy fontos és örömteli események kapcsán is elvégezték ezt a tisztító szertartást, melyet a ház újraszentelésével fejeztek be.
    Házhoz kötődő hitrendszer 
    Nemcsak a hely,hanem az építkezés megkezdésének ideje is hatással van a néphit szerint az épület tartósságára, szerencsés voltára. Az ókorban bizonyos ünnepeken kezdték meg az építkezést. Az egész középkorban, sőt még jóval azután is, minden monumentális építkezés megkezdésénél beható csillagvizsgálatot végeztek. Modern építkezésnél rendesen valamelyik örvendetes esemény évfordulójának napját választják. Erdélyi magyar néphit szerint jó kedden, de különösen szombaton hozzáfogni az építéshez.
    Mindent a maga idejében. A hét napjait így osztotta fel a néphit:
    Hétfő  : Angyalok
    Kedd : Szent Anna, Szűz Mária édesanyja, akit a népnyelv Nagyboldogasszonynak nevez.
    Szerda : Szent József
    Csütörtök : Oltáriszentség
    Péntek : Krisztus szenvedése
    Szombat : Szűz Mária, akit a népnyelv Kisasszonynak hív.
    Vasárnap : Szentháromság 
    Amikor egy ember megszületik, születése pillanatában kap egy erőkoktélt, amely az adott pillanat erőviszonyának együttese. Ez az erőkoktél meghatározza az ember természetét és legfőbb tulajdonságait.
    Amikor házat építünk, a házra ugyanúgy hatással van az az erőforma, amit építése kezdetén, születésekor kap a Világegyetemből. Nem tanácsos házépítésbe fogni pénteken,Krisztus szenvedésének napján, vasárnap, Isten dicséretének napján, egyházi ünnepkor, dologtiltó napokon. Őseink szökőévben sem kezdtek bele a házépítésbe.
    A régi házak berendezése nagyon egyszerű, rendkívül célszerű,  és mégis szép volt. Őseink minden bútordarabjukat, minden használati tárgyukat díszítették, és ezek a díszítések mágikus jelentéssel bírtak.
    A ház a család temploma volt, és a ház ura egyben a ház főpapi tisztét is betöltötte. A Szent sarokban álló asztal templomi oltárként, az abrosz pedig miseruhaként szolgált a szertartásokhoz. Őseink életük minden egyes percét Istennel egységben élték. Naponta áldást kértek a rájuk bízott emberekre, állatokra és növényekre, munkájukra, a betegekre, áldást kértek, ha elindultak valahová, mert a hit számukra nem vasárnapi egyórás hitet jelentett, hanem valódi élő hitet, ahol a házuk volt a templomuk, és egész életük folyamatos templomi szertartás.
    Berendezési tárgyaik mély jelentést hordoznak. 
    Láda
    Régen a lányok kelengyéjüket díszes, festett vagy faragott menyasszonyi ládában gyűjtötték, amit jegyajándékként kaptak kedvesüktől, és amikor férjhez mentek, ezt a ládát hozományként magukkal vitték. A láda és tartalma az asszony tulajdona maradt élete végéig, sokszor még koporsóként is szolgált számára. 
    Szék
    A nagycsaládokban a szék a családfőt illette meg. A támlás szék később is férfi szimbólum maradt, a nők nem ültek le étkezések alkalmával. 
    Asztal
    Az asztal a házban oltárként szolgált, ezért nagy tiszteletben tartották. Az asztalon nem dolgoztak, csak étkezésre használták, többnyire a családfő és a férfiak étkezhettek mellette. Ünnepi alkalmakkor mindig leterítették, legtöbbször három abrosszal, és ilyenkor az egész család köréje ülhetett.  
    Ágy
    A régi magyar házakban egyetlen mai értelemben vett ágy létezett, amelyet alvásra nagyon ritkán használtak : a feltornyozott vetett ágy. Itt állt az asszony, majd az eladó lányok kelengyéje. Akkor bontották meg, ha gyermek született a háznál, vagy ha halottat ravataloztak  fel rajta. Ez az ágy a szakrális tér részeként a szent sarok mellé került. 
    A mai magyar térrendezés 
    Egy évszázad alatt azonban a világ nagyon sokat változott, többet, mint az elmúlt ezer évben összesen. Életmódunk teljesen megváltoztak,és ebből a hagyományok szinte teljesen kiszorultak. Az új házakon egyetlen magyar vonást sem találunk, annál inkább látunk mediterrán és amerikai házakat. Olyan megoldásokat gyűjtöttem össze, amelyek segítenek helyrehozni bármilyen magyar anyanyelvű területen épült ház vagy lakás erőrendszerét. Szinte minden hit kérdése. Ha hiszünk valamiben használ, ha nem hiszünk, nem használ. Jó lenne, ha végre egy kicsit elgondolkodnánk az életünkön, és rájönnénk, hogy a legtöbb testi és lelki problémánkat bizony a gyökerek, a hagyományok hiánya okozza. A régi magyar faluban nem volt magányos ember, magára hagyott beteg, vagy hajléktalan, és a fiatalok nem unatkoztak,ráadásul párjukat is megtalálták. Minden idegen jelkép ERŐ.A magyar jelkép magyar erő. Olyan házakat teremtsünk, ahol otthon érezzük magunkat, testileg, lelkileg, szellemileg egyaránt.
    A házépítés magyar hagyományainak főbb szabályai
    1. A házat a négy égtáj szerint a legjobb tájolni
    2. A ház vázszerkezetében, középen célszerű elhelyezni a kettős, térbeli                            keresztet, a Boldoganyával. Ez lesz a ház magja.
    3. Hagyományaink szerint a bejárat keletre, délkeletre, vagy délre     kerüljön.
    4. Lehetőleg minden fő égtáj felé nyíljanak nyílászárók, kivétel északra.
    5. A ház aktív, élénkítő részei a keleti, délkeleti, és a déli oldalak. Ide célszerű helyezni a nappalit, dolgozószobát,gyerekszobát, azokat a helyiségeket,ahol alkotunk,szellemi munkát végzünk.
    6. Passzív, álmosító részek a nyugati, északnyugati, illetve az északi oldalak, ahol jó helye van a hálószobának, fürdőszobának, tárolóknak.
    7. Semleges, nyugodt helyek a délnyugati és az északkeleti oldalak, illetve a ház közepe. Ide kerülhetnek a társasági élet színhelyei, konyha, étkező, nappali egy része.
    8. Mindenképpen legyen nyereg, egy sátortető, esetleg kupola a házon.
    9. A falak és a tető aránya feleljen meg az aranymetszés szabályának.
    10. Az ablakon legyen kereszt alakú osztás.
    11. A ház közepén legyen kémény.
    12. A konyhai tűzhely, a kazán, vagy a kandalló lehetőleg csatlakozzon ebbe a kéménybe. Ebből következik, hogy jó, ha a konyha a ház közepére kerül.
    13. A ház lelkében égjen a tűz.
    14. A házat olyan emberek építsék, akik a lehető legjobb erőt, információt építik bele.
    15. Az építés kezdetén, folyamán, és befejeztével végezzük el a hagyományos házépítő rituálékat.
    16.Használjuk a hagyományos csúcsjeleket, amelyek kozmikus antennaként és védelmül szolgálnak.
    17.A házban legyen házi oltár. Akkor működik, ha használjuk is.
    18. A ház berendezésénél használjuk a magyar jelképrendszer megfelelő  elemeit.
    19. Tegyünk a bejárat közelébe, vagy a ház közepébe Házi áldást.
    20. Kőből, téglából, fából, földből, tehát természetes anyagokból  építkezzünk.
    21. Hallgassunk a belső tudásunkra!
    22. Tegyünk a ház négy sarkára és a csúcsára egy-egy természetes, megtisztított hegyi kristályt.  
    Régen valóban ilyen házakban éltek a magyarok, de 50 éve gyökeresen megváltozott a helyzet. Ebben az időszakban már a lapos tetős sokemeletes panelházak, lakótelepek jellemezték a nagyvárosok építkezését, és a lakosság legnagyobb része ma is ilyen házakban lakik, vagy dolgozik. Hogyan lehet orvosolni egy ház hibáit, ha a megfelelő égtájak felé hiányoznak a nyílászárók, ha nincs tűzhely, ha lapos a tető, ha hiányzik a térbeli kettős kereszt, stb.?



    Az energiapótló segédeszközök működése
    A ház betegségének gyógyszerei többek között a jelképek, a színek,a hangok,a különféle anyagok, kristályok, és illatok. Nézzük meg először a színeket! Tegyük fel,fehérre festjük a falakat, mert a keleti irány megtisztító ereje hiányzik a lakásból. A fehér szín tartalmazza a három alapszínt, pirosat, sárgát, kéket. A három alapszínt az égtájak erőformáival is azonosítottuk, tehát a kelet egyesíti a dél, a nyugat és az észak erőit, ez által képes minőségi erőváltást létrehozni. A falra festett fehér szín ezeket az erőfajtákat épp a megfelelő arányban gyűjti be. Ha nem így lenne,nem látnánk fehérnek. Ezért meszelték régen akár évente többször is a házfalakat, hogy a fehér ténylegesen fehér maradjon.
    A házban lévő bármelyik apró részecskére hat a négy égtáj ereje. A részecske tulajdonságaitól függ, hogy melyik erőt köti meg, melyik erőt vonzza magához a Világegyetemből. Amikor meleg színekről beszélünk, például a pipacs pirosról, ez a szín valóban melegít, hiszen a déli égtáj tűz erejét köti meg a mindenségből, de ugyanez érvényes a hangokra, szagokra, jelekre, formákra, ízekre, stb.
    Az orvosok sem véletlenül használnak munkájuk során éppen fehér köpenyt, hiszen nap, mint nap rengeteg beteg emberrel kerülnek kapcsolatba. A fehér szín megtisztító ereje folyamatosan védi, tisztítja a gyógyító saját erőterét. A fehérnemű ugyanezt a célt szolgálja, ezért hívják fehérneműnek.  
    Az erők pótlása 
    Önmagában semmiféle anyag nem helyettesíti a Teremtőbe vetett hitet. Őseink tudták, hogy van Isten, és ez a tény születésüktől fogva annyira természetes volt számukra, mint a napsütés vagy a levegő. Nem azzal voltak elfoglalva, hogy megtalálják önmagukat, vagy keressék Istent, mert ez számukra nem volt kérdés.
    A Teremtőbe vetett hit olyan erő, amely az anyag fölött áll, és bármilyen anyagot képes megszentelni, felemelni, átalakítani. Bármilyen házat és bármilyen berendezést.
    Nedves és sötét börtöncellákban, megbilincselt kézzel írva is születtek már halhatatlan művek, mert alkotójuk összekapcsolódott Teremtőjével.
    Hiányzik a térbeli kettős kereszt 
    A Boldoganya, más néven a térbeli kettős kereszt a legtöbb mai házból  hiányzik, már csak a régi falusi házak némelyikében találunk egyet-egyet mutatóban. Amennyiben lehetőségünk van rá, építsünk be utólag a ház szerkezetébe, vagy helyezzük el a ház közepén szépen faragott díszítő elemként. A tetőn elhelyezett hagyományos antennák helyettesítették ezt a szerkezeti elemet, de a parabolaantennák ilyen célra már nem használhatók.
    A keletre tájolt és a megfelelő jelképekkel ellátott térbeli kettős kereszt antennaként működik az Univerzum magyar nyelvű adásához, megteremti a szellemi kapcsolatot az Anyaországgal, másképpen a magyar népmesebeli Tündérországgal. Tudatában vagyok annak, hogy mindez rendkívül misztikusan hangzik. Egyetlen módon győződhetünk meg arról, tényleg így van-e: próbáljuk ki. 
    Lapos tető  
    A térbeli kettős kereszt a magyar szellemi antenna, felette a sátor, vagy nyeregtető pedig az antenna erősítője. Manapság nagyon sok a lapos tetős panelház, amelyeknek hiányzik az erősítője. Mit tehetünk ilyenkor?
    Nagyon jó, és egyre elterjedtebb megoldás, hogy a panelházak tetejére nyeregtetőt emelnek, és alattuk tetőtéri lakásokat alakítanak ki.
    Amennyiben ez nem kivitelezhető, a lapos tetőre ráfesthetjük oly módon  a piramis forma felülnézetet, hogy egy kémény essen a csúcsára. Ez a síkbeli jel a kémény felfelé áramló erejének segítségével térbelivé válik, és egy láthatatlan sátortetőt emel a ház fölé, amely megoldja az erőrendszeri problémát. 
    Nincs tűz, nincs kémény 
    Régen a folyamatosan égő tűz jelképezte a ház lelkét, légzőközpontját, keringését, motorját. Manapság ez szinte kivitelezhetetlen, hiszen nem maradhat mindig valaki otthon, a tűz őrzőjeként. A tűzhelyek nagy része ráadásul elektromos, vagy mikrohullámú sütő, nyílt láng és kémény nélkül. Mit lehet ilyenkor tenni?
    Építsünk kandallót, használjunk gáztűzhelyt, gyújtsunk meg naponta egy- egy teamécsest vagy gyertyát a ház lelkében. A mikrohullámú sütő illetve az elektromos tűzhely nyílt láng, vagyis igazi tűz nélkül működnek, ezért nem helyettesítik a tűz elemet. Ha a síkbeli piramis képes térbelivé válni, a tűz jelképe például a hétágú Nap, ugyanígy képes a tűz erejét mozgosítani. A jelkép a finomerők szintjén hat, létrehozza a hiányzó erőáramlást. Vigyázzunk arra, hogy ha olyan emeletes házban élünk, hogy felettünk is laknak, ne rajzoljunk a mennyezetre  kivezető nyílást,mert ezzel a felettünk lakóhoz vezetjük a lakásunk elhasználódott erőit. Ilyenkor rajzoljuk a kivezető nyílást a felső fal legmagasabb pontjára.
    A hiányzó égtájak erejének pótlása kristályokkal
    Amennyiben hiányoznak a lakásból bizonyos égtájak erőformái, a legegyszerűbb megoldás egy természetes erőtároló használata, ami nem más, mint a hegyikristály.
    Ha a kelet ereje hiányzik, tegyünk ki egy hegyikristályt a napra, napkeltétől kb. 11 óráig. A hegyikristály magába gyűjti a keleti nap megtisztító erejét, és a lakásban leadja azt.
    Ha a déli erő hiányzik, ugyanezt tegyük meg 11 órától kb. 14 óráig.
    A nyugat erejének hiányánál 15 órától kb.18 óráig. Nyáron ezek az időtartamok értelemszerűen sokkal hosszabbak, mint télen, hiszen a Nap hamarabb kel és későbben nyugszik. Ezek az erők akkor is működnek,ha nem süt a nap, felhős az ég, netán esik az eső, persze kisebb intenzitással. Minden esetben elég a szoba négy sarkába egy- egy kb. 2 cm átmérőjű hegyikristályt elhelyezni.
    Az északi erő hiányán legegyszerűbb segíteni. Éjjel hagyjuk nyitva, akár csak résnyire az ablakot.
    A hiányzó égtájak erejét valamennyire tudjuk még pótolni különféle színekkel, formákkal, anyagokkal, illetve a jelképekkel.
    A hiányzó életerő pótlása színekkel
    A különböző színekhez szinte minden kultúrában más-más jelentés társult. A magyar hagyományrendszer sem volt ebből a szempontból teljesen egységes, hiszen a színek jelképrendszere a különböző időkben, különböző helyeken bizony gyökeresen eltérhetett egymástól. Számunkra az a legcélszerűbb, ha a leggyakrabban használt jelképrendszert használjuk.
    A színek leggyakoribb értelmezése:
    A keleti irány színe a fehér. Tisztaság, megújulás.
    A déli égtáj színe a piros. Vér, élet, tűz, szerelem.
    Az északi irány színe a kék. Víz, ég.
    A nyugati égtáj színe a sárga. Elmúlás, sárguló levelek.
    Legrégebbi hímzéseink tiszta fehérek voltak, fehér a fehéren, a későbbiek már két színből álltak, pirosból és kékből, amit kevés sárgával díszítettek. A piros a nemző tűzerőt, a kék a befogadó vízerőt jelölte. A sárga az elmúlást, míg a fehér a tisztaságot, az újjászületést jelképezte.
    A három alapszín, amelyből az összes többi kikeverhető, a piros, a kék és a sárga. A fehér az összes szín együttese, a fekete pedig a színek hiánya. Így bátran kikeverhetjük azt az erőkoktélt, amelyre a házunknak, lakásunknak, szobánknak szüksége van.
    Kelet hiányzik : fehér
    Kelet és dél hiányzik: fehér+piros = rózsaszín
    Kelet és nyugat hiányzik: fehér+sárga  = halvány sárga
    Kelet és észak hiányzik: kék+fehér = halványkék
    Dél hiányzik: piros
    Dél  és nyugat hiányzik: piros + sárga = narancs
    Dél és észak hiányzik: piros+kék = lila
    Nyugat hiányzik: sárga
    Nyugat és észak hiányzik: sárga+kék = zöld
    Észak hiányzik: kék
    Kelet, dél, és nyugat hiányzik: fehér+piros+sárga = barackvirág
    Dél, nyugat és észak hiányzik: piros+sárga+kék= szürke, piros, sárga,kék
    Kelet, nyugat és észak hiányzik: fehér+sárga+kék: kékeszöld
    Kelet, dél és észak hiányzik: fehér+piros+kék= halványlila
    A keverés aránya minden esetben 1:1
    A túl sok energia hatását feketével lehet enyhíteni. A fekete a színek, az erő hiánya. 
    A hiányzó életerő pótlása hangokkal 
    A színeket hallhatnánk, ha volna hozzá érzékszervünk, mert a színeknek van hangjuk. Ha a szivárvány 7 színéhez hozzárendeljük a 7 alaphangot, megkapjuk a színek hangját. Ezek után a hangokat is éppoly pontosan ki lehet keverni, mint a színeket, és a hiányzó erőformákat ily módon is pótolhatjuk zenével, csengőkkel, harangokkal, stb. 
    A hiányzó életerő pótlása illatokkal
    Tisztító,  keleti : tömjén, fehér virágok, gyümölcsök illata
    Feltöltő, déli: piros virágok, gyümölcsök illata
    Sűrítő, befejező, nyugati : sárga virágok, gyümölcsök illata
    Szétosztó,  északi: kék virágok, gyümölcsök illata 
    A bejárat elhelyezkedése  
    Őseink a bejáratot legtöbbször keletre, illetve délre tájolták. Mai házaink tervezésénél ezeket a szempontokat már nem veszik figyelembe, így a szélrózsa minden irányába tájolják a házakat, ami természetesen felborult erőállapotokat eredményezhet.
    A bejáratot nem keletre, ék, k, dk tájolták
    Ha a lakásnak vannak keleti, ék, k, dk ablakai, akkor nem probléma. Ha azonban sem a bejárat, sem az ablakok, nem néznek keletre ék, k, dk, a lakás erőtere nem tud megtisztulni, és ilyenkor minden lehetséges módon célszerű gondoskodni a megtisztító erőforma pótlásról. Fessük a házat, a lakást kívül – belül fehérre, használjuk a megfelelő tisztító – jelképeket, állítsunk fel Házi oltárt, használjuk a Házi áldást , töltsünk fel hegyi kristályokat a keleti irány erejével, és tartsuk nyitva reggel az ablakot.
    A bejárat délre néz 
    A déli bejárat nagyon jó, csak itt is gondoskodni kell arról, hogy jelen legyen a kelet megtisztító, és a nyugat összetartó ereje.
    A bejárat északi irányba néz  
    Amennyiben vannak a lakáson keleti és déli ablakok, arra ügyeljünk, hogy az ajtó ne legyen túlméretezett, így az északi irány víz ereje nem kerülhet túlsúlyba. Ha nincsenek keleti, nyugati és déli nyílászárók, pótoljuk az erejüket a megfelelő színekkel, formákkal, szimbólumokkal stb. 
    A bejárat nyugatra ny, ény néz 
    A nyugati irány ereje befejezi az energia átalakulás folyamatát, sűrít, koncentrál, az i-re ráteszi a pontot. Akkor jó a nyugati bejárat, ha van mire rátenni a pontot, tehát akkor, ha az energia tisztítás-feltöltés folyamata ténylegesen megtörtént. Amennyiben azonban a folyamat bármelyik láncszeme kimarad, a nyugati erő ezt a hiányos állapotot véglegesíti.
    Amikor keleti bejáratról beszélek, az északkeleti és a délkeleti irány is ide tartozik.
    Amikor déli bejáratról beszélek, a délnyugati irány is ide sorolható.
    Jó, ha tudjuk , hogy a fél égtájaknál, az erők már keverednek, ugyanis az abszolút keleti irány ott található , ahol a tavaszi napéjegyenlőség reggelén felkel a Nap. Ehhez a ponthoz képest, a napfelkelte helye és ideje egész évben változik, tehát nem lehet szigorúan meghatározni az erők irányát sem. Magyarul annyit jelent mindez, hogy a keleti és természetesen az összes többi erőforma is vándorol az év folyamán. Ezért sorolhatom az északkeletet, és a délkeletet is a keleti erő hatáskörébe. 
    A nyílászárók elhelyezkedése  
    Nézzük meg részletesen a nyílászárók elhelyezkedését. Az égtájak mellett a méreteket is vegyük figyelembe, ugyanis hiába nyílik minden égtájra nyílászáró, ha az ablakok , ajtók mérete és száma égtájanként nagyon különbözik. A következő példákban optimális nyílászáró méreteket feltételezek ami annyit jelent, hogy a keleti, déli ablakok, ajtók a legnagyobbak, valamivel kisebbek a nyugatra nézők, és legkisebbek az északi nyílászárók. Azt is feltételezem, hogy a nyílászárókat szabadon éri a fény, tehát nem áll előttünk fa, fal, illetve bármilyen árnyékoló akadály. 
    Nyílászárók keleten,délen,északon,nyugaton 
    Nem hiányzik egyik égtáj ereje sem. Vigyázzunk, hogy a berendezéssel , a színekkel nehogy felborítsuk az egyensúlyt.
    Nyílászárók keleten, északon, nyugaton  
    Hiányzik a déli, feltöltő,  tűzerő. Gyertyák, kandalló, piros színű tárgyak, tűz szimbólumok, piros színű kristályok, hegyikristály, piros virágok,a megfelelő népművészeti motívumok segíthet5nek a problémán. Különösen télen nagyon fontos a pótlása.
    Nyílászárók keleten, délen, nyugaton 
    Hiányzik az északi vízerő. Használhatunk a lakásban akváriumot, szökőkutat, csobogót, kék színű tárgyakat, hullámvonalakat, indákat, hegyikristályt. Éjjel hagyjuk nyitva akár csak résnyire az ablakot.
    Nyílászárók keleten, északon és délen 
    Hiányzik a nyugati oldal befejező, i-re pont ereje. Pótolhatjuk sárga színű tárgyakkal, hegyikristállyal, sárga kristályokkal, szimbólumokkal, sárga virágokkal, a megfelelő népművészeti motívumokkal.
    Nyílászárók keleten, délen 
    Hiányzik a nyugat és az észak ereje. Sárga és kék színek, ezen kívül keverékük a zöld használata kedvezően hat. Hegyikristályok, sárgászöld ásványok, világoszöld levelű növények pótolják.
    Nyílászárók keleten, északon 
    Hiányzik a nyugati és a déli erő. Sárga és piros színek, illetve keverékük a narancssárga. Ezekben a színekben ásványok, tárgyak. Naplementét ábrázoló képek, narancsszínű virágok, népművészeti motívumok, stb. 
    Nyílászárók keleten, nyugaton 
    Hiányzik a dél és az észak ereje. Piros és kék, illetve keverékük, a lila, ibolya, indigó. Ezekben a színekben tárgyak, ásványok, virágok. Úszógyertya, hegyikristály, a megfelelő jelképek.
    Nyílászárók keleten 
    Hiányzik a dél, a nyugat, és az észak ereje. Pótlása piros, sárga és kék színekkel. Keverékük a piros+sárga=narancs, piros+kék=ibolya, sárga+kék= sárgászöld. Ezekben a színekben használjunk tárgyakat, kristályokat, képeket, virágokat, népművészeti motívumokat, stb.
    Nyílászárók délen, északon, nyugaton 
    Hiányzik a keleti megtisztító energia. Használjuk a fehér színt, a hegyikristályt, fehér színű ásványokat, megtisztító  jelképeket, fehér virágokat, sót, füstölőként tömjént.
    Nyílászárók délen, északon  
    Hiányzik a kelet és a nyugat ereje. Fehér és sárga, illetve keverékük, a halványsárga alkalmazása. Hegyikristály, halványsárga ásványok, jelképek, népművészeti jelek. 
    Nyílászárók délen, nyugaton 
    Hiányzik a kelet és az észak ereje. Fehér és kék, illetve keverékük, a halványkék alkalmazása. Hegyikristály, jelképe.
    Nyílászárók délen 
    Hiányzik a kelet, a nyugat és az észak ereje. Fehér, sárga, kék, halványsárga, halványkék, zöld színek alkalmazása a tárgyakon, és a megfelelő díszítő motívumokon. 
    Nyílászárók nyugaton, északon 
    Hiányzik a kelet és a dél ereje. Fehér, piros, illetve keverékük a rózsaszín alkalmazása. Ezekben a színekben ásványok, tárgyak, népművészeti jelek. 
    Nyílászárók nyugaton 
    Kelet, dél és észak erejét is szükséges pótolnunk. Használjuk a lakásban a fehér, piros, kék, rózsaszín, halványkék és lila színeket, megfelelő jelképeket, ásványokat, anyagokat. Például egy akvárium, piros színű halakkal, egy csobogó rózsaszín úszógyertyákkal, stb. 
    Nyílászárók  északon 
    A keleti, déli és a nyugati erő is hiányzik. Fehér, piros, sárga, rózsaszín, halványsárga, narancsszínek alkalmazásával, a megfelelő jelképek és a hegyikristály használatával segíthetünk a problémán. Különösen télen, amikor a természetben legfőképpen a víz ereje uralkodik, nagyon fontos pótlásuk. Legkönnyebben az északi erőforma hiányán lehet segíteni, az északi vízerő ugyanis éjszaka, sötétben, fény nélkül terjed, tehát egyszerű éjszakai ablaknyitással. Ha valamelyik irányba túl sok nyílászáró néz, sötétítő függönyökkel, növényekkel szabályozható, mennyi fényt engedünk a házba.
    Ha valamelyik irányban túl kevés a nyílászáró, a meglévőt  maximálisan használjuk ki: Hagyjuk szabadon, hogy a fény akadály nélkül jusson a lakásba.
    Az aktuális évszak is szerepet játszik abban, milyennek érezzük a lakás erőterét. A tűzerő hiánya nyáron alig tűnik fel, annál inkább hiányzik télen. A vízerő hiánya télen alig számít, nyáron viszont annál inkább. A nyugati erőforma hiánya ősszel elhanyagolható, tavasszal azonban erősebb. A megtisztító keleti erőt legkevésbé tavasszal hiányoljuk. 
    Nincs az ablakon kereszt alakú osztás  
    A kereszt visszaveri a negatív erőket, ezáltal védi a lakást és lakóit. Egyszerűen ragasszuk fel az ablakra, ha hiányzik. Régen az ablakrácsok, vagy az ablakpárkányon elhelyezett virágok mellé szúrt viráglétrák ugyanezt a célt szolgálták.
    Nem ismerjük a lakás előéletét  
    Amikor használt lakást vagy házat veszünk, legtöbbször nem tudjuk ki építette, ki lakott benne, mi minden történt már a házban. A múlt információinak felülírására legjobb orvosság a tisztító festés, a padlóburkolat cseréje, felújítása, például parkettacsiszolás, és a lakásszentelés.
    Univerzális orvosságok 
    A Házi Oltár univerzális orvosság. A házi oltáron helyezzük el az Atyaisten, az Anyaisten és a Fiúisten magyar jelképeit. A házi oltár lényege, hogy amennyiben rendszeresen használják összehangolja, rendezi, kiegészíti a ház, a lakás erőrendszerét. Mindenféle erőproblémán segít.
    A HÁZI ÁLDÁS is ilyen segítség, hiszen minden szem előtt van,tudat alatt dolgozik.
    Hol hit, ott szeretet.
    Hol szeretet, ott béke.
    Hol béke, ott áldás.
    Hol áldás, ott Isten.
    Hol Isten, ott szükség nincsen.
    A házszentelés is ugyanezt a célt szolgálja. Az Ember ilyenkor kijelenti, hogy Isten gyermeke, Hozzá tartozik, védelme alá helyezi a házát és a ház lakóit, ez az erő pedig bármilyen negatív erőt jóra fordít.
    A védelmet nem elég csupán gondolatban kérni, mondjuk is ki, mert a kimondott szónak nagyobb a teremtő ereje, mint a gondolatnak. Az írott szó pedig még a kimondott szónál is erősebb.
    Az ősi magyar népművészeti motívumok szintén univerzális orvosságok. Egy-egy régi írásos terítő, vagy párnaminta önmagában is szentírás, a népművészeti motívumok legnagyobb része ugyanis a Teremtés folyamatát ábrázolja.
    A jelkép úgy vonzza a megjelenített erőformát, mint a mágnes a vasat. Az isteni jelképek magas szintű, éltető és felemelő  erőt vonzanak, és ezzel az éltető erővel feltöltik a lakásunkat. Mindenképpen használjuk a lakás berendezésében a magyar népművészet alkotásait, mert hatásuk semmi mással nem helyettesítő. Azokat az alkotásokat keressük, amelyek változatlan formában, az ősi hagyomány alapján készülnek. 
    Az ember, aki a saját házában lakik 
    Amikor egy ház erőrendszerét megvizsgáljuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a házban lakó embereket sem, ugyanis az ember erőrendszere meghatározza a környezetét. Miért?
    Mert az embernek magasabb a tudatossága, mint az őt körülvevő élettelen anyagnak. Hiába vesz körül egy katonai kiképző tábort csodálatos táj, hiába tökéletes a térrendezése, amennyiben a táborban mészárlásra képzik ki az embereket, az egész környék erőtere kaotikussá válik.
    Szívesen beköltöznél Hitler házába, kedves olvasó, ha a térrendezés csodája lett volna? Ugye, hogy nem.
    Azt a kunyhót viszont szívesen kipróbálnád, ahol a Dalai Láma meditált éveken keresztül.
    Amikor az ember megszületik, kap egy olyan energiaruhát, amit egész életében visel. Megkapja a természetét. Ez a ruha azonban változik az életkorral, az épp aktuális évvel, évszakkal és napszakkal, sőt a hellyel és az időjárással is. Befolyásolja az aktuális tér, a földi idő és az égi idő.
    Amikor az ember belép egy házba, magával viszi  a saját erőkoktélját , és ez az erőkoktél átveszi az irányítást a ház erőrendszere felett, hiszen emberi erőkről van szó.
    Egy úgymond tökéletes erőrendszerű ház állapota azonnal megváltozik az ember hatására, és minél hosszabb ideig tartózkodik benne valaki, annál maradandóbb ez a változás. Ebből logikusan következik, hogy lakói nélkül nem értékelhető egyetlen ház erőrendszere sem.
    Hogyan állapíthatjuk meg, ki mit hoz magával? Egyszerű. Figyeljük meg az embereket, és nézzük meg mit tapasztalunk.
    Őseink a hagyományoknak megfelelően építkeztek, a hagyomány azonban olyan ősi tudáson, bölcsességen alapult,amely évezredeken át ösztönös, magától értetődő belső tudásként a magyar lélek legmélyéből táplálkozott. Ma is képesek lennénk felidézni ezt a tudást lelkünk mélyéből, ha büszkén vállalnánk magyarságunkat, hagyományainkat és gyökereinket, és ha nem mindig máshol keresnénk a megoldást megroggyant világképünk orvoslására. Akár keleten, akár nyugaton keressük a kapaszkodókat, csalódni fogunk. A megoldás velünk született, bennünk él, és magyar.
    Nagyon fontos a belső tudás, a hagyományok és a megérzés szerepe. Emberi tudásunk nagyon is hézagos, de ösztönösen TUDJUK, mi a jó  nekünk. Nem kell megtanuljuk hogyan érezzük jól magunkat az egyik házban, és hogyan ne a másikban. Amennyiben jól érzed magad a lakásodban, házadban, örülj neki, és ne változtass rajta akkor sem, ha a világ legismertebb szakértője tanácsolná.
    Ha egy kiadós vasárnapi ebéd után jóllakottan pihennél egy fa árnyékában, és valahogy eléd toppanna a Dalai láma, aki azt mondaná, hogy mennyire kopog a szemed az éhségtől, vajon puszta tekintélytiszteletből elhinnéd neki Remélem, nem.
    Mit mond a belső tudás? 
    A belső tudás nyelve egyszerű:
    - Tetszik, vagy nem tetszik.
    - Szimpatikus, vagy nem szimpatikus.
    - Kellemes, vagy kellemetlen.
    - Jó érzés, vagy rossz érzés.
    - Kényelmes, vagy kényelmetlen.
    A belső tudás nem gondolkozik, hanem rögtön az első pillanatban reagál. Amikor gondolkozni kezdünk, mérlegelünk, már nem ösztönös döntést hozunk.
    10 másodperc alatt eldöntjük például egy idegen emberről, szimpatikus-e nekünk, vagy épp ellenkezőleg. Ez azt jelenti, hogy dobjuk sutba az eddig felismert házépítési szabályokat, és támaszkodjunk kizárólag a megérzéseinkre?!
    Akár így is tehetnénk, ha ahhoz lennénk hozzászokva, hogy megoldandó feladatainkra lelkünk legmélyén keressük a megoldást. Manapság azonban az emberek legnagyobb része kizárólag az eszére hallgat, a gyermekeinket is racionalitásra neveljük, így a megérzésért felelős részeink egyszerűen kijönnek a  gyakorlatból. Pontosan úgy, mint amikor hosszabb időn keresztül nem használjuk a lábunkat, és a láb izmai elsatnyulnak, járásra képtelenné válnak.
    Ilyenkor egyetlen kapaszkodónk marad: követjük a hagyományokat. Ezek a szabályok évezredeken át megállták a helyüket, a legtöbb magyar ember esetében beváltak.
    A magyar építészeti hagyományok a magyar nép építészeti tapasztalatait őrizték meg a mindenkori magyarság számára. Ezeket a tapasztalatokat azért adták tovább egymásnak az előző generációk, hogy számunkra is elérhető legyen a bölcsességük, és hogy megkönnyítsék az életünket. Azonban nekünk éppígy kötelességünk hiánytalanul továbbadni azt a következő nemzedéknek!
    Mi magunk dönthetünk úgy, hogy nem használjuk az ősi tudást, de nem dönthetünk úgy, hogy eltöröljük a föld színéről, és megfosztjuk ettől az utánunk következőket.
    A házat igazából azoknak az embereknek az ereje tartja életben, akik benne laknak. Figyeljük csak meg, mi történik a lakatlan házakkal. Pár év alatt teljesen tönkremennek, holott amikor laknak bennük, 100 évet is kibírnak felújítás nélkül. Érdekes.
    Most pedig végezzünk el egy kísérletet! Mindenek előtt képzeld magad a házad helyébe, mintha magad lennél a ház, és nézz szét magad körül! Jól érzed magad? Védett a hátad?
    Amennyiben a hátad védett, biztonságban érzed magad, ura vagy a helyzetnek. Mentél már úgy sötét utcán, hogy valaki lépkedett mögötted? Igen?
    Akkor tudod, miről beszélek. Sokkal jobb érzés olyan házban lakni, amelyik oldalt és hátul védett, mint például egy nyílt házon vagy dombtetőn. Egyik közmondásunk így szól: Olyan, mint a szélső ház. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok megpróbáltatás éri az életben. A védtelen házakra bizony ilyen sors vár.
    Amikor előre nézel, szabad a kilátás?
    A házból nyíljon szabad kilátásod. Bármilyen akadály, oszlop, hegy stb. , ami zavarja a kilátást, úgy hat rád, mint amikor a moziban eléd ül egy jól megtermett ember, és nem látod a filmet. Idegesítő, nem?
    Van-e valami rád irányuló, rád mutató  éles, hegyes objektum a közeledben?
    Kerüld a mérgező nyilakat! Melyek ezek? Minden, ami rád, a téged megszemélyesítő házadra mutat, éles, szúrós, és fenyegető hatást kelt. Mire tanítjuk a gyerekeket? Ne mutogass, ne mutass rá senkire! Vajon miért?
    Ha valakire fegyvert fognak, ugyanígy mutat feléd a kard, a puskacső vagy a dárda hegye. Ez mélyen az emberben gyökerező félelem, tehát rossz érzést szül. A hirtelen fájdalomra azt mondjuk: Belém nyilall. Amikor a házat éri folyamatosan ilyen támadás, ugyanezt az érzést érzed tudat alatt.
    A régi magyar házak kívül-belül barátságosak voltak, építőik ugyanis minden élet és sarkot legömbölyítettek.
    Mit hallasz? Mit látsz? Mit érzel? Egészében véve jól  érzed magad?
    Olyan helyet válassz a házadnak, ahol kellemesen érzed magad, vagyis ahol éltető erők uralkodnak. Lehetőleg kerüld el azokat a helyeket,ahol nyílegyenesen rohan, vágtat az erő. Hol rohan és vágtat az erő? Ott, ahol hatalmas és gyors a forgalom, pl. autópályán, vasúti sínen, rohanó folyó mellett, nagy szélben a mezőn, hegycsúcson, dombtetőn, hosszú folyosón, vagy csak egyszerűen a huzatban. Stoppoltál már az autópályán?Akkor tudod, hogy miről beszélek. Akkor is, ha a sorompó mellett állva vártad, hogy elmenjen a gyorsvonat.
    Ha ilyen helyen laksz, a házban is érzed a vágtató erő hatását, és ez bizony nem túl kellemes. Keresd inkább azokat a helyeket, ahol az életerő áramlása harmonikus, egyenletes.
    Kerüld a koszos, piszkos, büdös,szemetes, szennyezett helyeket.
    Kerüld a temető, börtön, hangos szórakozóhelyek, közvetlen közelségét. Ki szereti, ha minden nap, temetést lát az ablakából, ha esténként üvölt a zene, illetve ha szögesdrótok, magas falak és fegyveres őrök látványa fogadja, amikor hazaér a munkából?
    Ha szükséges, el tudsz menekülni?
    Az ember nem szereti, amikor valami korlátozza a mozgásban, például dugóba kerül az autójával. Az sem jó, amikor a háza kerül Kutyaszorítóba: Ilyen például a zsákutca vége.  
    Végül egy kis misztikum 
    A magyar térrendezés hagyományából pontosan kiderül, hogy őseink soha nem függetlenítették magukat a Világegyetemtől, a csillagoktól, hiszen a csillagok évezredeken keresztül nagyon fontos szerepet játszottak az emberek életében. A Hadak útján közlekedtek az érkező vagy a távozó lelkek a Nagy Kutya, az Orion illetve a Göncöl csillagképek felé. A Nagy Kutya csillagképben az Anyaisten, az Orion csillagképben az Atyaisten, a Kis Göncöl környékén pedig a Teremtő lakott.
    Népünk ősei ezekben a távoli csillagrendszerekben élnek, innen születnek a Földre, és ide távoznak haláluk után. Amikor őshazáról szól a monda, arról a csillagközi őshazáról van szó. Az őshaza sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint azt a mai földi gondolkodásunkkal egyáltalán el tudjuk képzelni, és az ott élőknek minden vágyuk, hogy nekünk, kistestvéreiknek átadják az ismereteket. Hogy sikerüljön kikerülni abból a kátyúból, amelybe határtalan önzésünk és butaságunk miatt kerültünk.
    Tönkretettük a Földön az életet, elszennyeztük a vizeket és a levegőt, az emberek betegek, háborúk dúlnak, pusztulnak a növények, állatfajok halnak ki, és milliók halnak éhen, miközben úgymond a fejlett világ azon töri a fejét, hogyan tehetne szert a többiek rovására még nagyobb gazdagságra.
    A csillagközi Anyaországban épp ezért folyamatos az adás a Föld felé, és ha mi kiépítjük a vételhez szükséges eszközöket, amelynek egyik módja a helyes építkezés, és a magyar jelképek használata, akkor ezt az adást képesek vagyunk fogni, ami bizonyosan előnyünkre válik.
    A vételhez szükséges eszközök a Föld meghatározott pontjain elhelyezett, megfelelően tájolt piramisok. A piramisok csúcsán régen egy vasmag és egy hegyikristály is volt.
    Ezek a piramisok egy erőhálót alkotnak a Föld körül, amelyből mi emberek a templomok és a házak tetejének piramisai által részesülünk. Mindebben nincs semmi misztikus, ha az ember egy kicsit tovább lát az orránál, hiszen abszolút szűklátókörű az olyan ember, aki a végtelen Világegyetemben mindössze a Föld bolygót tudja lakottnak elképzelni.
    Amíg ez az információháló ténylegesen működött, olyan civilizációk léteztek a Földön, amelyek tisztában voltak égi eredetükkel, békében éltek, egymással és a bolygó összes élőlényével. A mítoszok erről a korról, mint Paradicsomról, Édenkertről vagy Aranykorról emlékeznek meg.
    Jó  ideje azonban a piramisok alig, vagy egyáltalán nem működnek, az emberiség nagy része pedig , a vezető hatalmakkal az élen, bezárta a lelkét mindenféle isteni iránymutatás előtt, amelynek egyértelműen meglátszik a következménye.
    Régen a települések legmagasabb épületei mindenképpen a templomok voltak, hiszen a teremtő volt az egész nép atyja, őse, útmutatója.Ma a templomok alig látszanak a bankok, a biztosítók és a különféle kormányhivatalok árnyékában. 
    Térharmónia teszt 
    Mindezek után, gondolom, szeretnéd megvizsgálni a saját lakásod erőrendszerét. Segítségképpen olvasd el a következő  tesztet, és válaszolj a kérdésekre:
  1. Jól érzed magad a városban/faluban,ahol élsz?
  2. Jól érzed magad a környéken, ahol élsz?
  3. Szereted a házat/lakást, ahol élsz?
  4. Melyek azok a helyek a lakásban, ahol legszívesebben tartózkodsz?
  5. Melyek azok a helyek, ahol nem szívesen tartózkodsz?
  6. Egészségesek a virágaid?
  7. Egészségesek a házban élő emberek?
  8. Egészségesek a házban élő állatok?
  9. Melyek a kedvenc színeid? A kedvenc színeidet látod magad körül?
    10.Melyek a kedvenc anyagaid? Fém,fa, textil, üveg, kerámia, víz, stb. A kedvenc anyagaidat használod a lakásodban?
    11. Melyek a kedvenc hangjaid? Zene, szélcsengő, csengő stb. Hallgatod ezeket a hangokat?
    12. Melyek a kedvenc illataid? Aromaolaj, parfüm, szappan, élő virág stb. Használod ezeket az illatokat?
    13. Jól alszol és kipihenten ébredsz?
    14. Van olyan területe az életednek, ahol rosszul alakulnak a dolgaid? Melyik ez?
    15. Van a lakásban lomtár? Mi jut eszedbe, ha erre a lomtárra nézel?
    16. Van a lakásodban felújítandó terület? Rozsdás fém,málló  vakolat, repedt csempe,stb. Mi jut eszedbe, ha ránézel?
    17. Van a lakásban olyan rész, ahonnan kellemetlen szag áramlik? Mi jut eszedbe, ha erre gondolsz?
    18. Van bármilyen egyéb zavaró tényező? Szomszédok, nagy forgalom az utcán, stb. Mi jut eszedbe, ha erre gondolsz?
    1.A válaszokból máris kiderül , mit kellene megváltoztatod a LAKÁSODBAN, HOL TALÁLHATÓK A LAKÁS GYENGE PONTJAI. Amikor egy egész család lakik a lakásban, elsősorban a szülőkre vonatkozik a teszt, hiszen az anya és az apa felelős a gyerekek jólétéért és biztonságáért. A gyerekek kívánságait a gyerekszoba berendezésénél vegyük figyelembe.
    2. Következő  lépésben takaríts ki gondosan, mert a nagytakarítás jelentősen emeli a lakás éltető erejét. A nagytakarítást alaposan kösd össze alapos lomtalanítással, mert a lomok, a felesleges porfogók és a nemszeretem tárgyak olyan erővámpírok, melyek a lakókon élősködnek, életerőt vonnak el tőlük. Javítsd ki a vakolathiányt, lepattogzott festést, csöpögő csapot, tüntesd el a penészt, és mindazokat a dolgokat, melyek zavarnak, és minduntalan megakad rajtuk a szemed. Elképzelhető, hogy amikor mindezzel készen vagy, már nincs is szükség a továbbiakra, a lakás erőtere rendbe jön.
    3. A takarítás, lomtalanítás és javítások után nézd meg, mit jelöltél meg a tesztben problémaként. Jól nézd meg a helyet, ahol nem szívesen tartózkodsz, vajon mi lehet az oka. Helyezz el ezeken a helyeken néhány olyan tárgyat, ami kedves neked. Ha ezzel megváltozott a helyről a véleményed, nincs is több feladatod.
    4. Amennyiben még mindig nem stimmel valami, nézd meg, hogyan segíthetnél színekkel a hely erején. Nézd meg, milyen irányba néznek az ablakok és az előző fejezetek alapján válaszd ki az odaillő gyógyító színt. Arra figyelj oda,hogy az a bizonyos  szín neked is kedves legyen, mert ha neked ellenszenves, mit sem ér. Egy-egy  színnek rengeteg árnyalata létezik. Azt válaszd , amelyik neked is tetszik, és mielőtt az egész szobát újrafestenéd, próbáld ki a hatást egy kisebb felületen.
    5. Most pedig járd végig a lakást a bejárattól kezdve, és nézd meg, hol kerülgeted a bútorokat, hol akadsz bele egy-egy asztal vagy polc sarkába, ki tudod-e nyitni az ajtókat, vagy mögöttük akadályba ütközöl, stb. Szüntesd meg az akadályokat, hogy bosszankodás nélkül közlekedhess a lakásban. Ha saját házzal rendelkezel, ugyanezt az akadályfutást a kaputól kezdd .
    6. Ha rosszul alszol, helyezd át az ágyadat, de sohasem úgy, hogy huzatban feküdj, vagy közvetlenül lábbal az ajtó felé. Így viszik ki a halottat a házból, és ezt tudat alatt mindenki tudja, mert benne van a jelképtárunkban. Éjszakára húzd ki a konnektorból az elektromos csatlakozókat, áramtalanítsd a szobát. Kapcsold ki a mobilodat. Használj természetes alapanyagból készült ágyneműt, ágyat, hálóruhát. Tehetsz az ágy négy lábához egy-egy egyenként 1cm átmérőjű hegyikristályt.
    7. A fizikai síkot, a lakás testét ezzel rendbe is tetted, következhet a lelki sík. A lakásnak ott a lelke, ahol a tűz ég. Ez a tűz lehet a konyhai tűzhely, a kandalló, de egy házi oltáron égő gyertya is. A villanytűzhely , a mikrohullámú sütő nem helyettesíti a tüzet. Teremtsd hát meg a lakás lelkét! Amikor ég a tűz, azonnal beindul a lakás energiakeringése.
    8. A test és a lélek után következik a lakás szellemi központja, ami nem más, mint a házi oltár, a ház agya. Készíts egy házi oltárt, ahol az Anyaisten, a Fiúisten és az Atyaisten magyar jelképeit használod fel, szívednek kedves formában. Helyezd ezt az oltárt a lakás egyik központi helyére oly módon, hogy amikor előtte merengsz, imádkozol, kelet felé fordulj, mert ez a magyarok szent iránya. Ha bármilyen erőprobléma adódik a lakásban, a házi oltárnál keletkező erők képesek helyrehozni . Írd le egy papírra azt a kívánságodat, hogy a lakásodban-házadban mindig éltető erők uralkodjanak és helyezd ezt a kérést a házi oltárra.
    9. Ha az élet bármelyik területén nehézségeid támadnak, kérésedet, fohászodat, imádat írd le bátran, és helyezd az oltárodra. A lakásnak ez egy magas életerővel rendelkező pontja, ami spirituális szinten olyan, mint a fizikai világban a futárszolgálat. Kérésedet gyorspostán kézbesíti a Teremtő felé.
    10. A lakásban helyezz el magyar szimbólumokat, egyszerűen azért, mert ezek a jelképek önmagukban is emelik a tér rezgését, életerejét, és jelenlétük olyan emlékeket ébreszt benned, amelyek születésed előttről származnak. Nem az előző életeidre fogsz emlékezni, hanem jelenlegi életed céljára, feladatára. A hegyikristályokról se feledkezz meg! Miután ezeket a módosításokat elvégezted, figyeld a hatást. Valószínű, hogy egy idő múlva újra szükségét érzed a változásnak , mert megemelkedik az energiaszinted, és jóval több dologra ráérzel, mint azelőtt. Ez esetben végezd el újra a tesztet, és módosítsd a helyeket, ahol szükséges!
    11. A világban csak a változás állandó, és ez a lakásodra is vonatkozik.
    12. Gondolj rá, hogy a legutolsó lépés, az i-re a pont mindig az isteni áldás!
    A kínai feng shui a kínai nép közös tudatának terméke, míg a magyar építészeti és díszítő hagyomány a magyar nép közös tudatáé, amelyet mi magyarok már születésünkkor hozományul kapunk. A kínai feng shui irány iskoláját a magyar gondolatkörben nem célszerű használni. Jelképtáraink különbőznek.
    Olvastam egy történetet  a Világhálón egy német nyelvű , kifejezetten feng shui szakértőknek létrehozott levelezési listán.
    Egy gazdag és sikeres üzletember a családjával nyaralni indult valamelyik Karib tengeri szigetre. Boldog volt, büszke a családjára, a házára, és mindarra, amit elért az életben. Sorsa összehozta egy gazdag és híres feng shui szakértővel, aki ugyancsak ott nyaralt. Beszélgettek, és az üzletember kíváncsi lett a kínai feng shuira, megkérte hát a szakértőt, hogy nézze meg a lakását.
    A szakértő  el is ment az üzletemberhez, és hosszas vizsgálódás után közölte lesújtó véleményét a házról. A nemzetközileg is elismert szakértő az egész ház erőrendszerét kaotikusnak és károsnak találta, csupa egészségtelen és szerencsétlen területet fedezett fel.
    Ezek után üzletemberünk teljesen más szemmel kezdte nézni a házát, mindenfelé a szerencsétlenséget hozó erőket kémlelte, és máris rosszul érezte magát otthon. Abban az otthonban, ahol azelőtt hosszú évtizedeken át sikeresen és boldogan élt családjával.
    Végül kétségbeesetten eladta a házát. Ez a történet vége. Amikor találkozol egy ismerősöddel,aki sápadtnak talál és elküld az orvoshoz, elkezded magadat figyelni, és előbb- utóbb már magad is érzed és látod a betegség jeleit.
    Amikor egy család jól érzi magát az otthonában, a házában, és  általában minden téren nagyszerűen mennek a dolgok, nem érdemes a ház vagy a lakás elemzésével foglalkozni. Nyerő csapaton ne változtass! Ez a legfőbb szabály.
    Amennyiben azonban valamelyik életterületen feltűnően sok gond, probléma adódik, érdemes megvizsgálni a lakást is, hátha tényleg köze van a nehézségek létrejöttéhez. 
    A Főnök magad vagy! 
    A ház nem mindenható. Egy ház önmagában senkiből nem csinál milliomost,nem hoz létre boldog párkapcsolatot, és sorolhatnám mi mindent nem tesz meg helyetted. Az életedet magad irányítod, jobban mondva a beléd helyezett isteni szikra, nem pedig a körülményeid.
    Amikor harmónia vesz körül, és a környezeted életerői erősítenek, természetesen sokkal kisebb erőfeszítéssel éred el a céljaidat, mintha ugyanezek az erők ellened dolgoznak. A harmónia azonban mindenkinek mást jelent. Az egyik embernek akkora rendet és tisztaságot, ahol még a szőnyeg rojtjai is katonásan állnak, a másik embernek pedig első dolga , hogy néhány tárgyat szétszórjon a lakásban, mert nem bírja a rendet elviselni. Az egyik ember imád a vízparton napozni órák hosszat, a másik nyaralásképpen inkább megmássza a Himaláját mínusz húsz fokban. Ahány ember, annyiféle harmónia létezik, és ez így van rendjén.
    A legfontosabb, hogy mindenki a saját harmóniáját keresse, és találja meg.
    Amikor a lakásban megerősítesz egy-egy életteret, azt a szándékodat közlöd a világgal és önmagaddal, hogy készen állsz a változásra, szeretnél valami újat létrehozni. Megfogalmazod, kijelented, és ezzel már teremtesz.   Hálás köszönetem Ballán Máriának amiért megoszthatom Színia írását ezen az oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése